3429 zenekar 12450 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. június 8. | Savas Henrik

A magyar könnyűzenéért-díj

Copyright:

Ha így folytatja, lassacskán összejön egy vivás petanque szett is, ugyanis ez lesz a negyedik gömb, amit nagy megdöbbenést mutatva arcán átvehet Ákos, az idei Viva Comet gálán, június 12-én.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A magyar popzene veteránjai részére alapított „A magyar könnyűzenéért„ díjat kapja idén Kovács Ákos, ami nagyjából azt is jelenti, hogy az elkövetkezendő években valószínűleg már nem jelölhetik Cometre, de a csatornát ismerve, - idén saját gyártású produkciót a Stábot is jelölték, valamint dj-ként fellép műsorvezetőjük Zola - itt bármi megtörténhet.

A csatorna elődje, a Z+, 1997-es indulásakor Ákos: „Ilyenek Voltunk” című klipjével kezdte el sugározni programját.

Az idén 40 éves Ákos, eddigi életének felénél, azaz húsz évesen kezdte a popbizniszt.  A legtöbb pályatársával ellentétben, a derék munkával megkeresett pénzt nem gyógyszertárba vagy lángossütőbe fektette, hanem a White Falcon produkcióba, ami összeforrt nevével. A díjátadó gálán zenekarával elnyomja azt az eddig kiadatlan dalt, - Negyven - amit a honlapjáról lehetett letölteni, tehát ősbemutatót kaphat a nagyérdemű a Cometnek otthont adó Syma Csarnokban. Ákos aznap esti zenekarában láthatjuk egyébként a Tom Tom kiadó főnökét, Ákos hajdani dobosát, Dorozsmai Pétert, és Fekete Samu Tibort is.

Ezt a díjat eddig az R-Go, és az Edda kapta meg, lehet tippelni, jövőre vajon ki lesz az esélyes?

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. március 29.

Palackposta kihívás - új dalok írására buzdítja az otthon maradt zenészeket a Konyha

Szepesi Mátyás énekes-frontember felhívást tett ki a Konyha közösségi felületeire, amelyben arra kéri dalszerző kollégáit: ha már nincsenek koncertjeik, a felszabaduló időben írjanak új dalokat, amelyek kapaszkodót és néhány jó percet adnak közönségüknek. Tovább

2020. március 29.

Kárfelmérés: a válaszadók 95,8%-ánál volt programlemondás

Közel kilencszáz, a könnyűzenében valamilyen módon érintett kolléga töltötte ki az elmúlt tíz napban a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) olasz mintára készült elektronikus kérdőívét, ami elsősorban a szférában már látható károkat igyekezett felmérni. Március 11-e után a válaszadók 95,8%-ának kellett előre leszervezett programokat lemondania, illetve ezek többségét (82,4%) megpróbálni egy későbbi időpontra áttenni. Tovább

2020. március 29.

Elindul a #mertkelladal kampány

A könnyűzenei szakma összefogására és a magyar könnyűzenét szeretők segítségére és támogatására számít a #mertkelladal kampány. Tudatos zenefogyasztással, több magyar dal hallgatásával és lejátszásával plusz költségek nélkül lehet támogatni és segíteni a magyar könnyűzenét ebben a nehéz helyzetben. Tovább

2020. március 29.

Kék és Narancssárga Produkció: Az új közösségben megújultam, de a hangzás - amit egy ország megszeretett - marad!

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2020. március 28.

Koronavírus: rászoruló szerzőknek és előadóművészeknek segít az EJI és az Artisjus

Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület. Az összehangolt intézkedéssel azoknak az előadóművészeknek és könnyűzenei szerzőknek nyújtanak segítséget, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket.
  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky