3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. június 8. | Savas Henrik

A magyar könnyűzenéért-díj

Copyright:

Ha így folytatja, lassacskán összejön egy vivás petanque szett is, ugyanis ez lesz a negyedik gömb, amit nagy megdöbbenést mutatva arcán átvehet Ákos, az idei Viva Comet gálán, június 12-én.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A magyar popzene veteránjai részére alapított „A magyar könnyűzenéért„ díjat kapja idén Kovács Ákos, ami nagyjából azt is jelenti, hogy az elkövetkezendő években valószínűleg már nem jelölhetik Cometre, de a csatornát ismerve, - idén saját gyártású produkciót a Stábot is jelölték, valamint dj-ként fellép műsorvezetőjük Zola - itt bármi megtörténhet.

A csatorna elődje, a Z+, 1997-es indulásakor Ákos: „Ilyenek Voltunk” című klipjével kezdte el sugározni programját.

Az idén 40 éves Ákos, eddigi életének felénél, azaz húsz évesen kezdte a popbizniszt.  A legtöbb pályatársával ellentétben, a derék munkával megkeresett pénzt nem gyógyszertárba vagy lángossütőbe fektette, hanem a White Falcon produkcióba, ami összeforrt nevével. A díjátadó gálán zenekarával elnyomja azt az eddig kiadatlan dalt, - Negyven - amit a honlapjáról lehetett letölteni, tehát ősbemutatót kaphat a nagyérdemű a Cometnek otthont adó Syma Csarnokban. Ákos aznap esti zenekarában láthatjuk egyébként a Tom Tom kiadó főnökét, Ákos hajdani dobosát, Dorozsmai Pétert, és Fekete Samu Tibort is.

Ezt a díjat eddig az R-Go, és az Edda kapta meg, lehet tippelni, jövőre vajon ki lesz az esélyes?

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky