2008. május 5. | -nm-
Jön az új Pearl Jam-album! Az elképesztően sikeres, de vitatott értékű grunge-együttes egy ideje dolgozik kilencedik stúdióalbumán, amivel kapcsolatban jó ómen, hogy újra a ’98-as csúcsalbumuk, a Yield producere, Brendan O’Brien bábáskodik felette. Bár a felvételek közé beiktattak egy turnét, az ötletek gyűlnek, és a zenei világ egyre határozottabb alakot ölt. Vajon bojkottálják ezentúl is a tévéket? És Eddie Vedder énekes még mindig rosszul van a saját szövegeitől?
A világ egyik legsikeresebb rockegyüttese, és az egyik legjobb koncertzenekarnak kikiáltott Pearl Jam a seattle-i négyes (Nirvana, Alice in Chains, Soundgarden, PJ) egyetlen aktív tagja. Ezt most egy új lemeztervvel is bizonyítják, amelynek próbái és felvételei még csak most kezdődtek, „nagyon gyerek még”, mondja Mike McCready gitáros. Akinek az alább megtekinthető Do the Evolution a kedvenc száma tőlük, annak jó hír viszont, hogy újra szerződtették a tíz évvel ezelőtti Yield című album producerét, Brendan O’Brient, azaz számíthatunk rá, hogy visszatérnek a sikítozó gitárok, meglepő riffek és úgy általában az arra a korszakra jellemző zaklatott zenei világ. „Egyelőre öt dalötlet van”, mondta McCready a Rolling Stone-nak. „Brendannak más füle van, amit persze tisztelünk, más utat fog mutatni nekünk, de még nem tudom, mi lesz az.” A 2006-os Pearl Jam című album a kilencvenes évek eleji hangzáshoz való visszatérés határozta meg; úgy tűnik, Eddie Vedder (aki nemrég a nagyszerű Út a vadonba című filmhez gyártott dalokat) és bandája újra elindult előrefele az időben.
A Pearl Jam nagyvonalú gesztusaival (évekig nem készíttettek például klipet, mégis toplistás dalokat produkáltak), a médiára látszólag magasról tevő hozzáállásával (harc az alacsony jegyárakért és közvetlen kapcsolat a közönséggel) egyszer és mindenkorra kivívta a helyet magának a rocktörténelem jóarcai közt, Bono szerint konkrétan a három együttes egyike, amelyek képesek megváltani a világot (a másik kettő az R.E.M. és a Radiohead). Hozzájuk fűződik egyébként a világ egyik legsúlyosabb koncert-katasztrófája: 2000 nyarán a Roskilde Festivalon kilenc rajongót szorított a korlátnak és taposott agyon az őrjöngő közönség.
Nem tudom nem megemlíteni viszont Thomas Frank kultúrakutatót, aki talán egyedüliként, de nagyon határozottan megfogalmazta ellenérzéseit az együttes ellen a kilencvenes évek közepén. Frank akkoriban azt kutatta, hogy hogyan fedezte fel magának a reklámipar a hatalomellenes underground kultúrát, és állította a saját szolgálatába. Szerinte ennek a Pearl Jam a legnagyobb áldozata – mint mondja, nem lázadó mozgalmárok ők, hanem cinikus iparosok. A kilencvenes évek elején a média ugyanis mint a friss, formabontó, menő hangzást fedezte fel magának (ez volt a grunge, ugye), és passzolta át a mainstreambe; a banda pedig ezzel üres iparcikké vált, amely legfeljebb a reklámok világában képvisel valamiféle ellenkultúrát, hogy aztán ruhákat meg cipőket adjanak el vele. Ehhez hozzájárult, hogy a hangzás szerinte legfeljebb halovány lenyomata az igazi, hatalom ellen lázadó undergroundénak, plusz sírógörcs kerülgette Eddie Vedder művészkedő és érzékeny manírjaitól (Eddie például látni sem szeretné nyomtatásban a dalszövegeket, annyira fáj neki a saját költészete).
Mi nem mondjuk meg, kinek van igaza, ez legyen itt a ti dolgotok!
-nm-
Forrás: gigwise.com