3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. április 10. | Thürmer Marianna

Bizarr dolog a Merlinben

Copyright:

Sokéves kihagyás után visszatér a legendás Dr.Beat zenekar, akik idén húsz éve robbantak be a magyar zenei életbe Valami bizarr dolog című slágerükkel. Bár új lemezük egyelőre nem jelent meg, az évek óta türelmesen várakozó rajongókat fergeteges visszatérő koncerttel örvendeztetik meg.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A Dr Beat zenekart 1985-86-ban alapította Garam Péter (szintetizátor), Selmeci Kristóf (sampler) és Szilágyi “Sziko” Gábor (ének és dobgép), akik gimnáziumi osztálytársak voltak, s a zenekar akkor még a T-Boy névre hallgatott. 1987-ben váltottak a Dr.Beat névre, és egy évvel később Valami bizarr dolog című számukkal indultak a Rock Gyermekei nevű rádiós tehetségkutatón, ahol hatalmas sikert értek el, a dal több,mint egy hónapig vezette a műsor slágerlistáját, és a válogatáslemezükre is felkerült. Több tagcserén is átestek akkoriban, egy időre csatlakozott hozzájuk Rábaköz Andrea modell, majd a népszerű "R-Go gida", Clavier Charlotte veszi át a helyét. Később Selmeci Kristóf távozik, hogy megalakítsa a Bahnhoz zenekart, így a banda trióként folytatja. Az 1989-es év már országos sikert hoz számukra, az egész országban koncerteznek, és a PeCsában is teltházas koncertet tartanak. A következő évben a Hungaroton gondozásában Dr Beat címmel megjelenik debütáló albumuk, amelyről négy dal is vezeti a listákat. 1991-ben különböző okok miatt a zenekar bár hivatalosan nem oszlik fel, de szünetelteti működését. Garam Péter Amerikában kezd producerként és hangmérnökként dolgozni, a szintén az Államokba távozó Clavier pedig közben kilép a zenekarból. Sziko fotográfusi munkáját helyezi előtérbe, és a következő években elismert és keresett fotósként dolgozik. A zenéléstől azonban nem szakad el, Garam Péterrel közösen megjelentetnek egy single lemezt Londonban, amiért a Warner Bros kiadó is érdeklődik, de mégsem folytatódik a dolog. 1994-ben Garam hazatér Amerikából és a drum'n'bass stílust kezdi népszerűsíteni, amikor Szikóval duóban folytatják a zenekart, akkor is ebben a stílusban játszanak. Két daluk meg is jelenik a Future Sound of Budapest című lemezen, és egészen 1997-ig működnek az underground berkein belül. 2005-ben újra összeáll az alapító felállás, és új lemezükön dolgoznak, amit idén terveznek megjelentetni.

A Dr.Beat a Bonanza, Populär és Kortársak zenekarral együtt a magyar szintipop emblematikus alakja volt, és visszatérésük mi sem bizonyítja jobban, hogy a különböző szintipop partik látogatottsága mit sem csökken. Számaikra lelkesen partiznak olyanok is, akik 1990-ben még Halász Jutkát sem hallgattak, szóval elmondhatjuk, van igény a banda koncertjére. A régi rajongóknak és az újaknak is nagy élményben lehet részük szombaton a Merlinben, addig pedig megnézhetjük a zenekar videoüzenetét a rajongók számára.

Thürmer Marianna

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky