3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2008. március 31. | Sári Júlia

Aretha Franklin az állatvédők markában

Copyright:

Aretha Franklin, a soul királynője nehéz döntés előtt áll: választania kell a hajléktalan, illetve a szőrmétlen élet között. A jobb időket látott művésznő ugyanis tizenkilencezer dollárral tartozik az amerikai államnak, s egyetlen esélye a tartozás rendezésére, hogy elfogadja az egyik legnagyobb állatvédő szervezet, a PETA nagylelkű, ámde kellően provokatív ajánlatát.

Egy hónappal ezelőtt az állatvédők még a Legnagyobb Lúzerek közé választották a szőrmeimádó Aretha Franklint, aki – legalábbis fénykorában – olyan nagy sikerű soul számokról volt híres, mint a „You make me feel like a natural woman” vagy az „I say a little prayer”. Most azonban éppen a nemzetközi állatvédő szervezet jelentheti az egyetlen segítséget a súlyos anyagi gondokkal küzdő, a hajléktalanság szélén álló művésznő számára, a PETA ugyanis fölajánlotta, hogy rendezi Franklin tartozását. Persze nem csupán felebaráti szeretet vezérli a mindenre elszánt állatvédőket, és mi más is lenne a segítség feltétele, ha nem az, hogy a művésznő, aki köztudottam rajong a szőrméért, soha többet nem vesz magára állatbundát. Mi több, a PETA elnöke által megfogalmazott levélben még azt is szigorúan kikötötték, hogy Franklinnek a teljes bundakollekcióját át kell adnia a szervezetnek, ha nem akar az utcára kerülni.

„Tökéletesen meg vagyunk győződve róla, hogy az ajánlatunk korrekt, és hiszünk benne, hogy a rajongói is csak jobban fogják szeretni Önt szőrme nélkül” – szól a levél. Ingrid Newkirk, PETA elnök szerint az ajánlattal mindenki csak nyerhet, még ha elsőre úgy tűnhet is Franklinnek, hogy némileg megalázó helyzetbe került. „Ön a házában maradhat, az állatok pedig életben maradhatnak” – világít rá a megegyezés előnyeire Newkirk a levélben. Azt egyenlőre nem lehet tudni, hogy a művésznő mit válaszolt a levélre, s inkább bunda nélkül, de fedél alatt, vagy híd alatt, de meleg bundákba bugyolálva szeretné tovább tengetni az életét. A rajongók számára azonban megnyugtató lehet, hogy ha az utóbbi opciót választja is, fázni legalább biztosan nem fog.

Sári Júlia

forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Seguir

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Seguir

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Seguir

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky