3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2008. március 14. | -nm-

Heath Ledger és Obama az REM koncertjén

Copyright:

Egy percre sem áll le az REM, mióta az eljövendő lemez okán aktiválta magát. A kilencvenes évek elején az Out Of Time albummal egyszer és mindenkorra az amerikai felnőttrock királyává avanzsált együttes az új, Accelerate albummal visszatér a rövid dalszerkezethez és a punkos gyökerekhez – mellesleg Barack Obama mellett kampányol, Heath Ledger előtt tiszteleg és felpakolja majd az egész anyagot a netre, ingyen.

Úgy tűnik, a kopasz frontember, Michael Stipe nem az az arc, aki hagyja magát eltemetni. Pedig a kritikusok már jó tíz éve ássák a háromtagú, dobos nélküli REM sírját, mióta olyan lassabb és melankolikusabb albumok sorozatgyártásába fogtak, mint az Up vagy a Reveal. Most ismét gyors, egyszerű, sallangmentes, sőt: mérgesen politizáló dalokkal hódítanak, legalábbis ezt ígérik új, Accelerate (Gyorsulás – beszédes cím, főleg így az ötvenen túl) albumuk kapcsán. Erről már a közönség is meggyőződhetett, hiszen tavaly nyáron öt éjszakán keresztül koncerteztek egy dublini színházban, kísérleti jelleggel, amolyan nyitott próba gyanánt. Március 12-én pedig a texasi South by Southwest fesztiválon adták elő majdnem a teljes új lemezt, amelyet imádott a közönség, még úgy is, hogy tényleg két perc körüliek a számok, „szóval ha valamelyik nem tetszik, pont elmehettek pisilni, vagy sörért” – viccelődött Stipe.

Egyik új dalukat, az Until The Day Is Gone címűt egyébként a nemrég gyógyszer-túladagolásban elhúnyt Túl a barátságon-főszereplőnek, Heath Ledgernek ajánlották, aki az énekes felkonfja szerint imádta a dalt. Később pedig Barack Obama mellett kapmányoltak, amikor Stipe arra kérte a show-nak helyt adó Austin városát, hogy szavazzanak a fekete jelöltre – ami azért merész, mert Texas finoman szólva nem liberalizmusáról híres (bár azt se felejtsük el, hogy Amerikában van hagyománya és kultúrája a szimpátia-kampányolásnak, ahogy azt sem veszik rossz néven, ha egy napilap kerek-perec megmondja, kire kéne szavazni). Stipe még szörnyülködött kicsit az amerikai külpolitikán („borzasztó nézni, ahogy a mostani kormányzat túlreagálja szeptember 11-et… van két évünk, hogy kihozzunk valamit ebből az évtizedből), majd folytatták a műsort.

Aki már lerágta a körmét az új lemezt várva, annak már csak egy kicsit kell kibírnia: március 24-től ugyanis az egész anyag egy hétig (a hivatalos megjelenésig) meghallgatható lesz a feltörekvő zenei-közösségi oldalon, az iLike-on. 11 szám, 34 perc – úgy tűnik, tényleg egy új REM-mel van dolgunk.

Forrás: nme.com

-nm-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. More

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. More

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. More

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky