2008. február 21. | Bankos Zsu
Idén tavasszal kerül a képernyőkre a Mom’s Favorite zenekar legújabb videó klipje, a Ballada. A premier egybeesik a pop punk csapat nyolcadik születésnapjával.
A Ballada című dalhoz elkészült már a klip, a nóta azonban némileg eltér az eddig megszokott Mom’s Favorite daloktól. Most a srácok érzelmesebb oldala kerül előtérbe, hiszen a Ballada nem egy pörgős darab, hanem egy vonósszekcióval megtűzdelt, gyönyörű szép lassúszám. A csapat számára is nagy jelentősége van a klipnek, hiszen a nyolcadik születésnapjuk mellé ez a nyolcadik videójuk lesz. A klipet Szabó Ádám készítette, aki az egyik kereskedelmi csatorna operatőre, és a zenekar gyerekkori barátja is. A felvételeket a balladai hangulatnak megfelelően gyönyörű tájakon forgatták. A helyszín az egri nézőknek ismerős lehet majd, ugyanis a klipet Gyöngyös sástón készítette a stáb.
A sűrű időbeosztást már megszokhatták a srácok, hiszen tavalyi is volt dolguk bőven anya kedvenceinek. A Várok rád című nagylemezük is 2007-ben jelent meg, és remekül fogyott a lemezboltokban. Egyik legnagyobb koncertjüket a Felsőtárkányi gyerektáborban adták, ahol talán az eddigi legszélesebb közönség várta a srácokat, hiszen a 6 évestől a felnőtt családapáig mindenki végignézte a fellépést. A nyáron két videó klipet is elkészítettek. Ebből az egyik, az Elmúlt remekül szerepelt az egyik hazai zenetévé hivatalos sikerlistáján. Nagy sikerű évadzáró koncertjüket az Egal kluban adták december 28-án.
Legközelebb Tatabányán a Petrol music bárban láthatjátok a fiúkat február 23-án, majd március 14-én a budapesti Vörös Lyukban.
Forrás: 1G Records
Bankos Zsu