Cím | Dátum | |
---|---|---|
Bólogatós este az A38 ÁllóhajónNégy, egymással kiváló baráti kapcsolatot ápoló, hangos rockzenekar játszik március 27-én az A38 állóhajón a ZARE (Zene A Rasszizmus Ellen) rendezvénysorozat záróriffjeként. Tovább |
2010. március 5. Események |
|
Önálló bulit ad a Rammstein előzenekaraA kemény ipari zenék rajongói március 16-án este a Rammstein budapesti koncertjén tombolnak majd, egy kicsivel a németek színpadra lépése előtt pedig a szintén fellépő kőkemény indusztriál csapat, a Combichrist produkcióját őrjönghetik végig – még ha sokan talán nem is tudnak erről. A még náluk is keményebb arcok pedig másnap egy egész estét kapnak az ipari ütemekből és a torz zajongásból, ugyanis március 17-én az A38 hajón egy önálló buli keretében is színpadra áll a Combichrist! Tovább |
2010. március 3. Események |
|
A Kistehén új hangzással és új zenészekkelMárcius 12-én pénteken hosszú idő után ismét lesz KISTEHÉN koncert lesz az A 38 Hajón. A zenekar a télen megújult felállással, megújult zenei stílussal lép a színpadra. Tovább |
2010. március 2. Események |
|
New York-i underground hip-hop a hajón - Anti-Pop ConsortiumMárcius első hétvégéjén a New York-i undeground hip-hop-szcéna legnevesebb, legjobb és legokosabb formációja, a két éve újjáalakult és tavaly friss lemezzel jelentkező Anti-Pop Consortium lép fel az A38 Hajón – március 6. Absztrakt alapok, elszállós szövegek és kőkemény társadalomkritika: a progresszív hip-hop történetének egyik alapzenekara Budapesten! Tovább |
2010. február 24. Események |
|
Ötévesen ünnepel az Irie MaffiaA rockreggae koronázatlan királyai idén ünneplik 5. szülinapjukat. Ennyi év után már van mire emlékezni: első koncertjeiken még kis klubbokban, 8 taggal és Sena nélkül fellépő csapat több tagcsere és bővülés után most 11 zenésszel áll a nagyszínpadokon. Sőt, immár van is mit ünnepelni, amiből lesz is party az A38 Állóhajón március 13-án, szombaton. Tovább |
2010. február 24. Események |
|
The Subways: A Sziget után az A38 ÁllóhajónA Welwyn Garden City-ből érkező rock-trió, a 2005-ben megjelent "Young for Eternity" lemezükkel igen magasra rakta a mércét, azt sugallva, hogy ők ennél többet is ki tudnak hozni magukból. A 2008-ban piacra dobott második "All or Nothing"-gal bebizonyosodott, hogy a bandának a zenei életben a helye! Tovább |
2010. február 22. Sziget 2010 |
|
Ten Years After BudapestenA legendás Ten Years After másfél évvel ezelőtt járt Budapesten, óriási sikert aratva a hazai rajongók körében. A zenekar tavaly ünnepelte 40. születésnapját és jobban dübörög, mint valaha! A fiúk végigturnézták Európát, az Egyesült Államokat, ahol a hetvenes évek óta közepe óta nem jártak. A zenekar örök érvényű nótáit a tizenhárom éves fiatalok ugyanannyira élvezik és szeretik a bulikon, mint ötvenes éveikben járó szüleik! Tovább |
2010. február 4. Események |
|
New Model Army koncert lesz az A38 hajónMárcius 1-én ismét Budapesten hallható a 2010-ben 30 éves New Model Army. A zenekar tavaly megjelent albumával járja végig Európát, s a budapesti állomásra keresve sem lehetett volna jobb vendéget hívni koncertjükre, mint a Sex Action és az F.O. System hősét, Mátyás Attilát, aki ezúttal saját zenekarával játszik majd Justin Sullivanék előtt az A38 hajón. Tovább |
2010. január 21. Események |
|
Az Óriás és az underground zenészválogatottNégy szenvedélyes, a rockzene különböző spektrumait kutató banda veszi ostrom alá az A38 hajót péntek este. Még ha sokféleképpen is lehet tépni azokat a húrokat vagy verni azokat a bőröket, lehet, hogy a legpontosabb meghatározás a végeredményre csupán annyi lesz: Rock. Négy energikus és lelkes rockzenekar ad randevút egymásnak és a kedves közönségnek január 22-én az A38 állóhajón. Tovább |
2010. január 19. Események |
|
Offbeat császárnő az A38-onReal Your Nature sorozatunkban, amely a legújabb és legelképesztőbb, leghaladóbb és legszerethetőbb figuráit mutatja be az elektronikus zenének ezúttal egy őrült angliai dubstep offbeat császárnő és a kiváló osztrák Dorian Concept mutatják be legújabb cuccaikat. Mindez január 14-én az A38 Állóhajón. Tovább |
2010. január 11. Események |
|
Előszilveszter a ZubollyalAz A38 Hajó remeknek ígérkező folk-funk-hiphop-esttel előlegezi meg a másnapi szilveszteri mókázást: hazánk legnépszerűbb broken-etno zenekara, a tréfára, hangmintázásra és szóviccelésre mindig kész Zuboly zenekar mutatja be friss, ropogós nagylemezét. A Zuboly előtt pedig a Suhancos egykori gitáros-énekese, Szabó Balázs mutatja be új etnofunk-zenekarát, a könnyed levezetésről pedig Suefo gondoskodik. Így aztán minden adott, hogy a koncert másnapján ki-ki virágos jókedvvel vesse bele magát a szilveszteri forgatagba. Tovább |
2009. december 21. Események |
|
Esclin Syndo és a Dr. Beat nagy közös bulijaHatalmas sodrású, elrugaszkodott és angyali zenék a rock, jazz, noiise, funk, vagy egyszerűbben a pop és a avantgárd közötti tág mezsgye különböző szeleteiből. Az Esclin Syndot remélhetőleg már senkinek nem kell bemutatnunk, de reméljük, hogy Dr. Beat-re is sokan emlékeztek! Tovább |
2009. december 21. Események |
|
Szakítás a '90-es évekkel - Real Your Nature 4.Budapest új partisorozata, a Real Your Nature igyekszik szakítani a '90-es évek mára megkopott sikerstílusaival. Ami tény, hogy az elektronikus zenének most is vannak izgalmas, talán itthon egyelőre kevéssé ismert új irányzatai és képviselői, amelyeket érdemes Budapesten is bemutatni. A Real Your Nature helyzetkép az elektronikus zene valódi jelenéről és jövőjéről - ahogy azt a sorozat rezidense, Cadik és az A38 Hajó legénysége látja és be is mutatja december 17-én. Tovább |
2009. december 8. Események |
|
Winger a horror árnyékábólA Winger legújabb lemeze, a Karma sokak egybehangzó állítása szerint a dallamos hard rock valóságos mesterműve. A Karmán izgalmas és pörgő Winger slágereket hallhatunk, erőteljes és dinamikus zenével, nagy ívű melódiákkal. A budapesti koncerten azokkal a neves zenészekkel hallhatjuk őt, akikkel az albumon is együtt muzsikált. Ezek nem mások, mint a Whitesnake gitárosa, Reb Beach, a Black Oak Arkansasból ismert John Roth és a Steve Morse Band dobosa, Rod Morgenstein. Tovább |
2009. december 6. Események |
|
Zene A Rasszizmus Ellen – Ünnepeljük együtt!A ZARE – Zene A Rasszizmus Ellen projekt hazai koordinátora december 15-én a karácsony és a hanuka jegyében rendezi meg évzáró eseményét. Ezzel a szimbolikus kezdeményezéssel a vallások és kultúrák közötti párbeszéd fontosságára és szükségességére hívja fel a figyelmet az angol Rock Against Racism (RAR) és a Love Music Hate Racism (LMHR) mozgalmak nyomán született magyar antirasszista kampány. Tovább |
2009. december 4. Események |
|
FEDERICO AUBELE meghóditaná BudapestetA Thievery Corporation által felfedezett és kiemeledő nemzetközi sikereket elért fiatal argentin dalszerző-előadó Budapesten! FEDERICO AUBELE dalaiban Buenos Aires füstös tangói és fülledt bolerói kelnek életre mai hangzásban. December 14-én az A38 Állóhajón nyilatkoztat meg a magyar közönség előtt! Tovább |
2009. november 23. Események |
|
A Mr. Big és a Poison sztárja BudapestenRichie Kotzen, a Mr. Big és a Poison gitárosa februárban járt utoljára hazánkban. Azóta megjelent új, "Peace Sign" című albuma, többek között ennek a dalait is játssza majd élőben december első napján az A38-on. Tovább |
2009. november 19. Események |
|
!DelaDap lemezbemutató az A38-onEzúttal a kitűnő Romengi Voja együttes forrósítja fel a hangulatot előttük, utánuk pedig a !DelaDap producere, vezére és agya, Stani Vana zárja dj-szettjével a pörgős estét november 12-én az A38 Állóhajón. Tovább |
2009. november 10. Események |
|
Budapesten a dobosok dobosa - Carl Palmer BandA lassan 60 éves Carl Palmer, az egykori Emerson, Lake & Palmer tagja, már sokadszorra jár Magyarországon, tavaly például a legendás zenekarával, az Asia-val állt a Petőfi Csarnok színpadán. Triójával, akikkel hosszú ideje járja a világot, őszi turnéját Budapesten kezdi az A38 hajón november 4-én. Tovább |
2009. november 1. Események |
|
HARDCORE SUPERSTAR BudapestenSok banda inkább biztosra megy – Hardcore Superstar nem. A svéd négyesfogat vette a bátorságot, és összeboronált két olyan stílust, melyek alapvetően nem passzolnak egymáshoz: a trash metalt és a sleaze rockot. Míg az előbbi kemény és agresszív, az utóbbi fülbemászó és dallamos. A törvénytelen gyermeket street metalnak nevezik, mondja Magnus "Adde" Andreasson, a banda dobosa, aki szerint a trash és a sleaze ugyanabból az alomból származik, s nem is érti, hogyhogy korábban senki se hozta őket össze. Tovább |
2009. október 30. Események |