3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2009. november 1.

Budapesten a dobosok dobosa - Carl Palmer Band

Copyright:

A lassan 60 éves Carl Palmer, az egykori Emerson, Lake & Palmer tagja, már sokadszorra jár Magyarországon, tavaly például a legendás zenekarával, az Asia-val állt a Petőfi Csarnok színpadán. Triójával, akikkel hosszú ideje járja a világot, őszi turnéját Budapesten kezdi az A38 hajón november 4-én.

Palmer a nagy rock-generáció legfiatalabb dobosai közé tartozik. Már 15 évesen profi zenekarban játszott, és mindössze 20 éves volt, amikor az akkor már igazi nagyágyúnak számító Keith Emerson hívta zenélni. A King Crimson első énekes-gitárosa, Greg Lake csatlakozásával született meg az Emerson, Lake & Palmer nevű trió, amelyet a korabeli sajtó már megalakulásának pillanatában supergroupnak kiáltott ki. A három fiatalember rá is szolgált erre: az első fellépésük után – mely az Isle Of Wight fesztiválon volt, több mint félmillió ember előtt – egy csapásra világhírűvé váltak, és 1970-ben megjelent első albumuk. Az azt követő Tarkus című lemezük alapmű lett, akárcsak a harmadik kiadványuk, amely Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjának rock-átirata.

Emerson, Lake és Palmer 1979-ig zenélt együtt. Palmer ezt követően először saját zenekarral próbálkozott, majd egy másik szupercsapatban, az Asiában folytatta, egészen 1991-ig, amikor az ELP újjáalakult, és  Black Moon albuma után egy éves világ körüli turnéra indult. Számtalan koncert után a három zenész útjai ismét elváltak. Az ELP lemezek persze mind a mai napig jól fogynak, azóta megjelent a legendás első fellépés felvételét tartalmazó DVD, Birth of a Band: Isle Of Wight Festival címen.

Carl Palmer ma már nem egyszerűen a "P az ELP-ből", hiszen elképesztő gyorsaságával és mesteri dobolási technikájával szólóban is képes lázba hozni a rock rajongóit. Így ma is ott találjuk a kortárs rock élmezőnyében, és harminc évvel azután, hogy bemutatkozott a zenerajongók előtt, továbbra is ő "a dobosok dobosa". A civilben közvetlen, vidám brit úriember rendkívül komollyá és precízzé válik, amint beül dobfelszerelése mögé. Ami amúgy nem a színpad hátterében áll – ahogy megszokhattuk -, hanem a közönség orra előtt foglal helyet: Palmer ugyanis nem csak dobol koncert közben, hanem színészként is játszik.

CARL PALMER BAND
- „A DOBOSOK DOBOSA” -
2009. NOVEMBER 4. A38

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. More

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. More

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. More

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. More

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky