3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. január 21.

New Model Army koncert lesz az A38 hajón

Copyright:

Március 1-én ismét Budapesten hallható a 2010-ben 30 éves New Model Army. A zenekar tavaly megjelent albumával járja végig Európát, s a budapesti állomásra keresve sem lehetett volna jobb vendéget hívni koncertjükre, mint a Sex Action és az F.O. System hősét, Mátyás Attilát, aki ezúttal saját zenekarával játszik majd Justin Sullivanék előtt az A38 hajón.

30 éve működik a New Model Army.. talán ez a tekintélyt parancsoló életmű és a frontember, Justin Sullivan személyének állandósága, stabilitása is magyarázza azt, hogy hogyan lehetett 2009-ben egy lemezt "Today Is A Good Day" címen kiadni – hiszen ez az év gazdasági és más szempontokból sem tartozik majd az emberiség történetének nyugodt, harmonikus esztendői közé.

Az együttes valóban sikeres évet zár: az új lemez a vártnál jobban fogyott, és mindennel együtt 16 országban fordultak meg tavaly – a koncertek pedig annak ellenére is gördülékenyen zajlottak le, hogy 2008-ban elvesztették szeretett barátjukat és menedzserüket, Tommy Tee-t. A szeptember 14-én megjelent korong - melyről ITT tölthetjük le a címadó dalt - a frontember elmondása szerint az NMA egyik legélőbb, legkeményebb hangzású albuma, melyben nem kis szerepe van az új gitáros, Marshall Gill belépésnek, aki amúgy emberileg is erősített a csapaton: ahogy a szintén tag Dean White tavaly Mátrafüreden elmondta a Rockinform újságírójának: „Szereti a sört (ha-ha). Remek humora van és pezseg körülötte az élet. Fiatal és bohókás, alig lehet több 35-nél (ha-ha).„


Persze az életmű és az idő a tagokon is nyomot hagy. Akik ott voltak az együttes legutóbbi, teltházas koncertjén a Ráday Klubban, vagy hallották Justin önálló műsorát 2009-ben a Mátrában, a telihold alatt, azok megtapasztalhatták, hogy a lendület és a régi nóták ösztönössége mit sem változott, de a zenészek világlátása már annál inkább. Justin például ma már nem félti a Földet a környezetszennyezéstől, sőt az emberiségért sem aggódik, hiszen ahogy elmondta: „Nagyon okos majmok vagyunk, de a Föld még akkor is létezni fog, amikor mi már régen eltűntünk. Nagyon intelligensnek hisszük magunkat, de mindannak, amit életünkben teszünk, kb. 1%-át tesszük gondolkodva. A maradék 99%-ban ösztönből cselekszünk. Azt tesszük, amit tanultunk, ami elvárnak tőlünk. Ha egy mai gyereket betennénk egy ősember barlangjába, őslény lenne, ha egy ősember gyerekét odaültetnéd a mai korban egy számítógép elé, megtanulná használni. Ugyanazok vagyunk, nem változtunk.”

 


A március 1-ei budapesti koncert a Today Is A Good Day lemezt bemutató turné része, és a hazai vendég az az előadó lesz, akinek életpályája, munkássága sok hasonlóságot mutat Sullivanével. Sőt, Mátyás Attila és Justin nem is most találkoznak először, hiszen - ahogy az F.O.System mypsace oldalán látható fotó is tanúsítja - már a rendszerváltás előtt is összefutottak az NMA öltözőjében, és ezt a találkozót 2008-ben is megismételték a Ráday Klubban, majd 2009-ben a már említett mátrai Fekete Zaj Fesztiválon. Most újra megoszthatják a backstage-et, a közönség pedig a Mátyás Attila Band lemezbemutató műsorát is meghallgathatja a New Model Army előtt. A MAB legújabb, egyelőre cím nélküli albuma márciusban jelenik meg az Alexandra kiadó gondozásában, az előző, Mélyen című lemezt pedig ingyenesen letöltheti minden érdeklődő INNEN. A koncertre jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.

a Negative Art Prod. bemutatja: Today Is A Good Day Tour
2010. március 1., hétfő 19 óra
Budapest, A38 Hajó
New Model Army, Mátyás Attila Band koncertek
Belépő: február 10-ig 3900 Ft, utána 4500 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky