![]() Cím |
![]() Dátum |
|
|---|---|---|
Underground 101: Ismerkedj meg a Suburbanddel!A Punnany Massif felemelkedése óta a rap műfaját előszeretettel keverik az instrumentális, igényes háttérzenével. Igazság szerint nem ők voltak ebben az ügyben az első úttörők, hisz Geszti Péter minden bandájában (és bizony, akadt belőle pár) az adta a pluszt, hogy a rapet keverték valamilyen más műfajjal. Az egyik ilyen próbálkozása a Jazz+Az volt, melyben a szöveghez jazzes ritmusok társultak. Gesztihez hasonlóan most a Suburband is effajta szintetizálással foglalatoskodik, nagyobb hangsúlyt fektetve a hangszeres kíséretre, mint mondjuk a Punnanynál. Tovább |
2013. szeptember 24. Hazai |
|
Orphaned Land: Budapesten a vallások feletti metal bandaAz izraeli Orphaned Land saját rajongói körében már megteremtette a békét a Közel-Keleten: zsidó, arab és keresztény hatások összeolvasztásával, otthonuk problémáinak nyílt és bátor megközelítésével egyszerre aratnak sikereket a különböző világvallások képviselői között, és szerte Európában. Legújabb, All Is One című lemezük az említett három civilizáció közös gyökereire hívja fel a figyelmet – budapesti koncertjükre október 4-én kerül sor a Club a 202-ben. Tovább |
2013. szeptember 24. Események |
|
Lerch István: Az a fontos, mennyi élet van az éveidbenEgy kiváló zeneszerző - aki nem mellesleg varázslatos ujjú billentyűs – lelkesen készül nagyszabású születésnapi hangversenyére a magyar zenei élet legrangosabb szentélyében, a Művészetek Palotájában. Akinek pályafutása legszebb darabjai csendülnek fel október 4-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, háta mögött a dzsessz és a rock válogatott muzsikusaival. És szintén nem mellesleg - egy komplett szimfonikus zenekarral. Az Erkel-díjas Lerch István különleges előadókat lát vendégül koncertjén. Tovább |
2013. szeptember 20. Interjú |
|
Ezt neked, hideg! BME Egyetemi Napok, 1. napSzeptember 17-én vette kezdetét a háromnapos fesztivál a budai Infopark területén. A rémisztően nagy szél és kicsit marcona őszi hideg ellenére igen jól sikerült az este a Nagyszínpadon – mondhatjuk azt is, a végére maradt a tűzijáték. Tovább |
2013. szeptember 19. Koncertbeszámoló |
|
BELGA klippremier most!A Belga zenekar októberben megjelenő új lemezéről már elkészült egy klip, ami a csapatra jellemző fordulatokban bővelkedik. A szöveg a szokásoknak megfelelően király, mint ahogy a klipben is próbáltak kicsit többet adni... Tovább |
2013. szeptember 24. Hazai |
|
Új irányok felé Hajózik a Budapest BárSzeptember 26-án az A38 Hajón adja őszi nagykoncertjét a Budapest Bár. A megszokott énekeseken és zenészeken kívül az este vendége lesz Tania Saedi, a Magyarországon is igen népszerű DelaDap énekesnője, aki saját, Saedi néven futó projektjét a Sofa Surfers tagjaival együtt hozta létre. Tovább |
2013. szeptember 24. Események |
|
A Zöld Pardonban búcsúzik a JunkiesŐszi, országos turnéja előtt egy utolsó nagy bulira készül Budapesten a hazai punk ’n’ roll koronázatlan királya, a Junkies. Az idén Fonogram-díjjal is jutalmazott banda szeptember 27-én, pénteken a Zöld Pardon szezonzáró hétvégéjén csap majd a húrok közé, ráadásul karácsonyig a fővárosban egészen biztos, hogy utoljára. Tovább |
2013. szeptember 23. Események |
|
Supernemes, Alvinos, Parkos szombatKapuzárás küszöbén áll a Budapest Park. A búcsú előtt, a nyár és a közönség kedvencei, még egyszer visszatérnek az ide szezonban. Múlt szombaton, a Supernemen és az Alvin és a Mókusokon volt a sor. Rajtunk nem volt sem pánik, sem para, mi csak buliztunk egyet... Tovább |
2013. szeptember 23. Koncertbeszámoló |
|
Súlyos Tankcsapda-koncert a BME Egyetemi Napokon!A BME Napokat 2007-ben rendezték meg először, és ebben az évben is várta a hallgatókat és az ősszel is fesztiválhangulatra vágyó fiatalokat. A budapesti Infópark idén is dübörgött, szeptember 17 és 19 között. Az első napon a rég nem látott Kaukázus zenekarral találkozhattunk a nagyszínpadon, illetve fellépett Ivan & The Parazol és a Brains is, akik hatalmasat zúztak – ahogy mi is megírtuk. Nézzük, mi történt szerdán! Tovább |
2013. szeptember 21. Koncertbeszámoló |
|
Különleges dalokat ad elő a Bikini a ZP-ben – ma este!A megszokottnál kicsit eltérőbb programmal, az ismert slágerek mellett ritkábban játszott dalokkal érkezik a Rákóczi híd budai lábához az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Bikini. A csapat turnéja lassan a végéhez közeledik, aminek egyik legfontosabb állomása idén is a Zöld Pardon-béli koncertjük lesz, szeptember 21-én, szombaton este, 20 órától. Tovább |
2013. szeptember 21. Események |
|
TEJ lesz a GMK-ban!A TEJ formáció egy szerencsés egymásra-találásból jött létre, amikor az Isten Háta Mögött és a Spacesh!t zenekarok egyszerre dolgoztak ugyanabban a stúdióban aktuális nagylemezükön. Az IHM gitárosa, Pálinkás Tamás, és a Spacesh!t billentyűse, Póka Zalán a felvételek alatti beszélgetések során találták ki az egész koncepciót, melyet ők csak "tánczenei elektromos kirándulás"-ként definiálnak. Tovább |
2013. szeptember 19. Események |
|
A Szex és New York sztárjainak is bejön: Wasabi Kht.A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves, csajos-pasis formáció, a Wasabi Kht. októberben megjelenő első lemezének már a címe is sokat ígér. Az ’Aranyat ér” névre keresztelt korong élőben a zenekar hamarosan induló őszi-téli koncertturnéján lesz hallható. Tovább |
2013. szeptember 18. Hazai |
|
Lordi: decemberben Budapestre jön a szörnybandaDecember 17-én ismét Budapesten játszik Finnország híres szörnyzenekara, a Lordi. Az inkább vicces mint ijesztő csapat fogós rockzenét játszik, és a 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál megnyerésével vált ismertté a kontinensen. Azóta számos remek albumot, és még egy saját horrorfilmet is készítettek. A részben megújult tagságú szörnylegénység új albumát hozza a Barba Negra Music Clubba. Tovább |
2013. szeptember 20. Események |
|
MTV EMA 2013 – Magyar jelöltek!Az MTV Europe Music Awards díját hagyományosan odaítélik számos nemzet zenekarainak, nem csupán a szupersztároknak osztják ki az elismerést különböző kategóriákban. Minden országban, így Magyarországon is közönségszavazás segítségével dől el, ki lesz a díj nyertese. A tovább után olvashatsz a hazai jelöltekről – és persze szavazhatsz is rájuk! Tovább |
2013. szeptember 19. Hazai |
|
New Model Army koncert októberben!Pályafutásának talán legsúlyosabb csapásait szenvedte el az elmúlt pár évben a New Model Army. Barátok, zenésztársak és szinte a teljes felszerelés elvesztése után sikerült talpra állni a több mint 30 éves zenekarnak: új albumot, dokumentumfilmet, egy saját magazint és egy nagyszabású turnét kínálnak a rajongóknak. Október 14-én Budapestre is visszatérnek, ahol az A38 Hajón játszanak. Tovább |
2013. szeptember 19. Események |
|
Beatles 50: emlékest a BelmondovalA tavaszi óriási siker után szeptember 25-én újabb Beatles 50 koncertet rendeznek Budapesten. Czutor Zoltán és a Belmondo zenekar, valamint meghívott vendégeik a Kino Kávézó mozitermében zenével és vetítéssel idézik meg a könnyűzene legendáit. Tovább |
2013. szeptember 19. Események |
|
Visszatér a nyárCsepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János, valamint Heatlie Dávid, Lukács Andrea és Lukács László fergeteges bulihangulatot ígérnek a Club 202-ben. A Neoton Família slágereit kicsik és nagyok is kívülről fújják, hiszen ki ne ismerné a Marathon, a 220 felett, a Sandokan, a Nyár van vagy a Tini dal című slágereket? Ezekre lehet bulizni és szórakozni most szombaton, hiszen Éváék az őszi turnéjukat itt kezdik! Tovább |
2013. szeptember 18. Események |
|
A tökéletes első nagylemez: Night VersesNight Verses - Lift Your Existence | Első lemezes bandáról mindig nehéz írni, mert nincs mihez képest mérni a fejlődést-elmozdulást. Így csak a konkurencia lehet az összehasonlítási alap, mely általában sokkal jobb is a kezdő bandánál. Általában... Tovább |
2013. szeptember 18. Lemezkritika |
|
ColorStar, Óperentzia és Sonar a DürerbenA hazai pszichedelikus-rock zene elektronikával vegyített előadói közül most először végre egy színpadon áll a műfaj három legkarakteresebb hazai képviselője, azaz a ColorStar, az Óperentzia, és a Sonar zenekarok. Az est helyszíne a Dürer Kert lesz 2013. szeptember 28-án, szombaton. Tovább |
2013. szeptember 17. Események |
|
Klubfesztivál, Zenélni Konferencia és díjkiosztó a HangfoglalásonNyolcadik alkalommal várja a zene szerelmeseit a Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 4-től 6-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvény – mely a Zenélni kampány része - idén klubfesztivállal, szakmai konferenciával és egy díjkiosztóval is kiegészül. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható. Tovább |
2013. szeptember 17. Események |
|