![]() Cím |
![]() Dátum |
|
|---|---|---|
20 éves az Omen20 éve, 1990-ben a Pokolgép két tagja, a gitáros Nagyfi László, és az azóta magyar legendává vált Kalapács József énekesként, úgy döntöttek, ők keményebb zenét szeretnének játszani, és kiváltak a korszak legnépszerűbb metálcsapatából, a Pokolgépből . Így született meg 1990-ben az Omen zenekar ötlete. Dobosuk Nagyfi öccse lett, aki az Ossianból igazolt át, a basszushoz Ács András állt, majd Szekeres Tamás egészítette ki a csapatot, utolsó láncszemként. Sikerük az összeverbuvált kis csapat tagjainak előéletében, és elismertségében kódolva volt, csupa jól csengő név, és jól ismert arc, rögtön lemezszerződést kaptak... Tovább |
2010. szeptember 15. Események |
|
A Quimbyvel, a Kiscsillaggal és a Csikkal...Névadó pályázatot hirdetett a Jobb velünk a világ koncert. Nevet kell találni a rendezvény bevételeiből épülő fogyatékos lakóotthonnak, a nyertes pedig VIP belépőket nyer, amellyel találkozhat a koncert fellépőivel, a Quimbyvel, a Kiscsillaggal, a Csík Zenekarral és a sérült zenészekből álló Nemadomfel Együttessel. A novemberi eseményre időközben megkezdődött a jegyértékesítés. Tovább |
2010. szeptember 15. Események |
|
A Chip Chip Chokas új klippel mutat utatTitusz és a haverjai ismét alkottak. Kissé szürreális, ám de nagyon találó videó, amiben egy hal énekel nektek Kardos Horváth János (Kaukázus) hangján kérdésekről és válaszokról. A dal pedig már első hallgatásra is belemászott a fülünkbe. Tovább |
2010. szeptember 14. Hazai |
|
A Falk Miksa utca egy álmos szombat délutánA Falk Art Fórum immár kilencedik alkalommal tölti meg majd élettel Lipótváros képzeletbeli ütőerét, a budapesti Falk Miksa utcát egy álmosnak induló szombat délután. Az árnyas utcából ilyenkor eltűnnek a parkoló autók, padokkal, növényekkel, különleges tárgyakkal és persze sétáló emberekkel népesül be a csendes utca. Ezen a napon közel 50 galéria várja a látogatókat. Tovább |
2010. szeptember 13. Események |
|
A Linkin Park szép új világaA kétszeres Grammy-díjas, 50 millió eladott lemezzel büszkélkedhető Linkin Park szeptember 10-én negyedik stúdióalbumával jelentkezett, amelyről a rajongók néhány hete már megismerhették a "The Catalyst" című dalt és az ahhoz készült videoklipet. Tovább |
2010. szeptember 14. Külföldi |
|
Mészáros Dóri sztriptíz és FaszaFesztAz őszi nyitás után néhány fontos változás a Kék Yuk/Vörös Yuk háza táján. Az egyik a rendszeres (havonta egy!) beöltözős party! Mitől olyan fontos ez? Egy különleges hangulatban érezhetjük magunkat különlegesen jól. A másik szimpatikus változás, az egyre gyakrabban, teljesen lefogyasztható belépő! Tetszik! Tovább |
2010. szeptember 14. Események |
|
Szerb őrület a MerlinbenA PORT.hu Balkan Party őszi kiadása ismét a Merlin Klubban lesz, a téli fergetegesre sikeredett mulatság nyomán, hol reggelig táncolt a jónép. Ezúttal a szerbiai rezesfúvó zene kedvelői dörzsölhetik elégedetten a markukat, Boban Markovic zenekarának magyarországi ténykedése folytán nem is kis tábort tudhat magának e műfaj hazánkban is. Többek közt nekik játszik ezen alkalommal a Kobra Orkestar, szeptember 18-án. Tovább |
2010. szeptember 14. Események |
|
Elhunyt Szenes Iván - Bezárt a slágergyárSzenes Ivánt munkássága alapján bármikor meghívhatták volna a Megasztár, vagy az X-Factor zsűrijébe: több mint 2000 dalszöveg maradt utána, melyből 120 országos sikert aratott, és ma már az örökzöldek között tartjuk őket számon. 87 éves korában távozott el a legnagyobb slágergyáros, mostantól be kell érnünk a többiekkel. Tovább |
2010. szeptember 14. Hazai |
|
Fények, extravagancia és divatAz U26 djuice clubshopban a Nubu Mono Fashion 2010 őszi-téli kollekcióját viselő modellek vonulnak végig szeptember 17-én este az erre az alkalomra felállított profi kifutón. Fények, eredetiség, extravagancia és divat. A program az Anima Sound System, Zagar és Dr. Beat live act fellépésével válik egésszé. Tovább |
2010. szeptember 14. Események |
|
Sört neveztek el a Ween-rőlA Half Acre és a Shorts sörgyár közös kollaborációba kezdett: mangó, ananász és guava ízű sört dobtak piacra a héten Freedom of ’78 néven, ezzel tisztelegve kedvenc zenekaruk, a Ween előtt. A két vállalat vezetői szerint a Ween zenéje meghatározó volt számukra, sőt, maga az ötlet is egy Ween koncert előtt született meg pár hónapja. Tovább |
2010. szeptember 14. Külföldi |
|
Rihanna újra megmutatja magátSenki nem számított rá, de itt van! Rihanna egy évvel "Rated R" című lemeze megjelenése után vadonatúj anyaggal jelentkezik, melyről az első dal, az "Only Girl (In The World)" egyik pillanatról a másikra teljesen váratlanul felkerült az énekesnő honlapjára! A "Loud" című album producere ugyanaz a norvég Stargate, akikkel (Ne-Yo mellett) 2006 óta dolgozik folyamatosan, és olyan slágereket készített együtt, mint az "Unfaithful", a "Don't Stop The Music" vagy a legutóbbi multi-platina kislemez, a "Rude Boy". Tovább |
2010. szeptember 13. Külföldi |
|
Balogh Kálmán táncra hív a GödörbeBalkán, cigány, világzene: tánc. Ezekkel jellemezhető tömören a most új lemezzel jelentkező együttes. A profi zenészekből álló, ám az amatőrök hatalmas lelkesedésével játszó Cimbalom Band új anyaga kicsit melankolikusabb irányba mozdult, de természetesen a régi nagy kedvencek is felcsendülnek majd, neves vendégszereplők segítségével. Tovább |
2010. szeptember 13. Események |
|
Szextúra és kukkolás kicsit másképpenSzeptember 16-án az U26 djuice clubshop-ban szextúrára indulhatnak a vállalkozó kedvű és tanulni vágyó fiatalok. Az este folyamán beszélgetés és a Káma Szútra pozícióit bemutató árnyjáték segít a tapasztalatlanoknak és tapasztaltaknak egyaránt betekintést nyerni a szex témát misztikusan eltakaró függöny mögé. Tovább |
2010. szeptember 13. Események |
|
A nő, akit Paolo Coelho inspirálA Nightwish egykori és legsikeresebb felállásának énekesnője, Tarja Turunen legutóbbi szólóalmbuma itthon is aranylemez lett, a miskolci Operafesztiválon pedig élőben is megmutatta a magyar közönségnek, hogy mire képes. Tarja most "What Lies Beneath" címen új lemezzel lepte meg rajongóit, és nem titkolt szándéka az opera hazai szerelmeseinek szívébe is belopni magát csakúgy, mint élő koncertje alkalmával. Tovább |
2010. szeptember 11. Külföldi |
|
Óriási Bon Jovi rajongótábor a FacebookonA 4,4 milliót is megdöntötte a Bon Jovi rajongótábora Facebook-on, miután a csapat meghirdette, hogy minden 10.000-ik csatlakozó után egy újabb dalt tesznek közzé a novemberben megjelenő "Greatest Hits" lemezük tracklistjéről. A hihetetlen mértékű növekedés tökéletes bizonyítéka annak, hogy a legendás amerikai rock banda még mindig az egyik legkedveltebb zenekar a világon. Tovább |
2010. szeptember 10. Külföldi |
|
Phil Collins visszatértÓriási érdeklődés övezi Phil Collins vadonatúj lemezét, amely 8 év után az első stúdióalbum a művésztől. A "Going Back" című korongon a művész személyes kedvenceit, az életében oly nagy szerepet játszó soul slágereket gondolja újra. Tovább |
2010. szeptember 13. Külföldi |
|
Tóth Gabi szerint Elég volt!Öt év várakozás után végre elkészült a felfokozott érdeklődéssel várt második Tóth Gabi nagylemez! Az "Elég volt!" című vadonatúj korongon többféle stílusú dal hallható: romantikus, lázadó, csajos és vagány. A CD-n megtalálhatóak olyan, már jól ismert slágerek is, mint a "Valami Amerika még" főcímdala, melyet Gabi Csipával (Hooligans) együtt énekelt, de természetesen az Anti Fitness Tomival készült duett sem maradhatott ki a repertoárból ("Mi a szívemen, a számon"). Tovább |
2010. szeptember 10. Hazai |
|
Élőben a Magyar Dal Napja a királyi tévébenSzeptember 12-én 21 órától, közel három órás műsorban számol be a Magyar Televízió a Magyar Dal Napjáról. Több vidéki és fővárosi helyszínről élőben jelentkeznek az MTV munkatársai. Tovább |
2010. szeptember 11. Hazai |
|
Tanévnyitó Kamaszfesztivál a Zöld PardonbanTaláld meg a hobbid a Zöld Pardonban! A Kamaszfesztivál Szervezőiroda és a Zöld Pardon szeptember 11-én, szombaton idén is megrendezi az ország legvidámabb tanévnyitó eseményét, a Kamaszfesztivált. A szervezők célja, hogy az általános és középiskolás diákok megtalálják a hozzájuk leginkább illő hobbit és megtanulják, hogyan tudják szabadidejüket hasznosan eltölteni. A rendezvény 10 és 18 óra között várja a kamaszokat, akik számtalan program kíséretében válogathatnak a jobbnál-jobb hobbik között. Tovább |
2010. szeptember 10. Események |
|
25 éves a 100 tagú CigányzenekarHuszonötödik születésnapját ünnepli a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar. A világot többször is megjáró, zenéjével tízezreket szórakoztató együttes szülővárosában, Budapesten ad különleges, ünnepi koncertet a jeles nap alkalmából. Tovább |
2010. szeptember 11. Események |
|