3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. szeptember 16. | Vincze Zsófi - DSLgi®l

Vidám drum and bass és a harmadik brazil meló

Copyright:

Ismét hazánkba látogat Stamina MC & DJ Marky. Akik tavaly ott voltak az áprilisi bulin, csak dicsérni tudják, akik még nem (köztük én is), biztosan nem hagynak ki egy ilyen ziccert, hiszen szombat este a Studio egy óriási brazil dzsungelként lüktet majd 2010. szeptember 18-án.

Kezdjük ott, hogy tegye fel a kezét, aki nem ismeri a „This is the way..” kezdetű számot. Ha erről még nem ugrik be semmi, elég beírnod valamelyik előadó nevét a kettő közül a Youtube -ba, és elsőként dobja majd ki az LK –t. Ha még mindig nem dereng semmi, hallgassátok meg a Barcelona című számukat. Na, ugye hogy ismeritek! Repertoárjuk azonban közel sem ebből a két slágerből áll.

Végre olyan drumm and bass-t hallhatunk, ami nem csak energiát, de vidámságot és életörömöt sugároz nekünk egy egész éjszakán keresztül. A zenéje egyszerre táncolható, dallamos és könnyen emészthető, ezért a nem D’n’B fanatikusok között is sokan rajongóvá váltak.

Stamina MC (és nem MC Stamina, erről ő maga világosított fel), és DJ Marky nagyon jól összedolgoznak: Marky manuálisan Stamina pedig szájon át pumpálja belénk az energiát. Ez tipikusan az a buli, ahol nem kell utánanéznem, hogy mikor megy éjszakai, hiszen reggel 4-5 előtt nem valószínű, hogy megunom és lelépek. 

Line Up:

DJ Marky (Innerground - BR)
STAMINA MC (Digital Soundboy, Rinse FM - UK)
Chris.su (Bladerunnaz, Subtitles)
DJ Ren (Tilos)
Mentalien (ImpulseCreator)
Incident (Basswerk, Subculture)

jegyárak:
 
Szeptember 18-ig 2500 HUF
Helyszínen 3000 HUF
VIP: 5000 HUF

Elővételes helyek:
Subvibe (V. Váci u. 40., tel.: 951-3340)
Deep lemezbolt (VI. Aradi u. 22., tel.: 301-0591)
Nyugati nonstop (Nyugati tér)

Ticketportál és offline elárusítóhelyei, itt a jegy egységesen 2500 forintba kerül.

Internetes jegyvásárlás:

A Ticketportal oldalán található valamennyi jegyirodában vásárolható jegy országszerte.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky