3423 bands 12355 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2009. március 13.

Valami készül a Széna térnél - Gerendás Csepregivel

Copyright:

Már több mint három éve töretlen siker a Star Jam Session koncertsorozat. Bársony Bálint és Némó egy házibulin kitalálta, hogy kellene valami közöset alkotni, ami merőben más, mint az addig megszokott.

A Star Jam Sessionre mindig más fellépőket hívnak meg a szervezők egy kis Örömzenélésre. A koncerteket megelőzően soha sincs próba, mindig minden a helyszínen dől el és az improvizációé a főszerep. Ennek a kezdeményezésnek a Jam Pub rögvest helyet is adott. Minden második csütörtökön övék a színpad este tíztől.

A hazai zenevilág krémjét hívták már el a koncertekre. Vendég volt már többek között: Rácz Kati, Pély Barna és Galambos Dorina, Mikó István, Gáspár Laci, Tóth Vera, Majka. Nemrégiben egy külföldi sztárvendéget is köszönthettünk a Boney M zenekar énekesét Brad Vee-t. 2008-ban csatlakozott a Star Jam Session koncertekhez, állandó tagnak Nagy Laci, akinek a neve sokaknak a Megasztár 4-ből lehet ismerős.

A következő koncert sztárvendége Gerendás Péter a magyar zenevilág egyik oszlopa. 1979-ben végzett a Konzervatórium Jazz énekszakán. Sikereit annak idején az LGT és Zorán együttesében kezdte, mint vendégzenész. Több külföldi turnén is részt vett az LGT-vel. 1988-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. 1994-ben Liszt Ferenc díjjal jutalmazták. 1999-ben. Az év zeneszerzőjeként Huszka Jenő díjat, az év énekeseként Emerton díjat kapott. Péter 9 gyermekének egyike, Dani az együttes állandó tagja.

A Star Jam Session másik sztárvendége a szaxofonzseni Csepregi Gyula lesz, aki többek között az egyik alapító tag Bársony Bálint tanára is volt. Nevével közel ötszáz hazai kiadványon találkozhatunk, szinte nincs olyan neves hazai előadó, akinek felvételén nem szerepel vendég szólistaként. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt húsz éven át. Magyar Rádió volt tánczenekarának, a jelenleg önállóan működő Stúdió 11 zenekarnak is szólistája szintén több mint húsz éve, ill. néhány éve már művészeti vezetője is. Az ötszörös Emerton-díjas, kétszeres Nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, úgymint a Hágai Fesztivál különdíja vagy a Finn Rádió Nívó díja, illetve a Norvégiában megrendezett EBU-fesztivál "Kiemelkedő szólista" díja. 2009-ben Szabó Gábor díjat kapott. Nemcsak a szimfonikus, a jazz zene világában, hanem a popzenében is otthonosan mozog.

A koncert stílusa a Szaxy Latin és a Dance lesz, ami mindkét zenészhez nagyon közel áll.

A következő koncert sztárvendégei: Gerendás Péter és Csepregi Gyula
Helyszín: Mamut II, Jam Pub (Bp. II.ker Lövőház u. 2-6)
Időpont: 2009.Március 19-e. Csütörtök, este 10 órai kezdettel
A belépés ingyenes!

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comments
Séthy Viktor 2009. ápr.. 1.  19:59 1
Aha.Jam seesion a la Magyarosan.
Meghívott vendégek,a többit...lelövik,vagy csak meg leszünk verve?
alulírott: zenész
   

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. More

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. More

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. More

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. More

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky