2008. február 5. | Savas Henrik

Internet vs. zeneipar

Ha van egy kis időnk, érdemes a videó megosztó oldalak keresőjével játszani úgy, hogy találomra lövünk ki a popszakmához közeli érdekesnek tűnő kulcsszavakat, (backstage, demo, live, studio stb.) és mellé csatolt zenekar, vagy sztár nevét. Így lehet rábukkanni a Depeche Mode-énekes Dave Gahan baromkodós cuccaira is.

A kidobott találatokat kétfelé lehet bontani. Egyfelől kapunk bootleg, azaz nem hivatalos, kalóz felvételeket, külső ember, pl.: rajongó, szállodai vagy turnészemélyzet által rögzített szösszenetek pár másodperctől akár negyedórás időtartamig, a ló másik oldala, amikor a főhős saját maga (igen tudom a managment) hivatalos jelleggel pakolja fel a saját maguk által rögzített cuccokat. Így lehet rábukkanni a Depeche Mode-énekes Dave Gahan cuccaira is. A tavaly ősszel második szólóalbumával jelentkező Gahan, a keresztségben Hourglass címet viselő szólóalbum mastering munkálatain rögzített minimalista, egykamerás baromkodásait tette így közzé 13 részben, kellemes perceket okozva ezzel nemcsak a Depeche fanatikusoknak, de bárkinek, aki fogékony a popkult által generált kis poénokra.

A „Dave Gahan in the studio” címmel felcímkézett sorozat rámutat arra, hogy az internetnek igenis van olyan területe, ahonnan az mp3 letöltés, cd írás és a fájlmegosztás sátáni háromszöge által okozott károkat helyre lehet hozni. Amennyit az elvesz, egy másik területen, az internet adta pr. (de utálom ezt a kifejezést) lehetőségeket kihasználva, azt vissza lehet nyerni, de, csak ha ügyesen használják.

A zeneiparból érkező júzereket is többfelé lehet osztani, stílustól függetlenül.

Íme egy rendszerezés, hogy ha hazai pályán botlunk bele zenekari profilokba a talált eredmény mögött milyen felhasználót sejthetünk.

Szkeptikus:

„Minek regisztráljak bárhová, nekem erre nincs időm, és különben is ott a weboldal, aki akarja megtalálja”
Az ilyen kijelentések mögött rendszerint egy ócska tartalom nélküli elhanyagolt oldal, párszázas (copyright by Mcdnlds) látogatottság, és a keserű szájíz található, hogy „nem vagyunk benne a médiában” nem írnak forgatnak rólunk és még ez is, pedig 20 éve mekkora sztárok voltunk. Ergo marad a hagyományos reklám, bulvárcikkek, és a parádés Bp. televízió, jobb esetben egy reggeli műsor valamelyik országoson.

Az óvatos duhaj:

Pc és internet ismerete nincs, vagy minimális, persze zenészeknél ez nem elvárható. Mindenesetre minden csapatban van egy computerbubus, aki ért hozzá, de valahogy idegenkednek tőle, hogy lépjenek. Azért összehozzák a reget, mert másnak is van, meg mondták hogy ez jó, de nem tudják mire. Tartalom rendszerint minimális, a kapcsolattartás az odatévedő rajongókkal általában nulla.

Kezdő és közepesen ismert előadókra ez ugyanúgy jellemző, mint elsőligás dj-re, énekesre, zenekarra.

A haladó:

Jól felépített regisztráció, tartalmas oldal, kapcsolattartás  a fanokkal, és ami a legfontosabb, jelenlétét nem rejtegeti, hanem más közösségi oldalakon és megjelenési felületen tolja a fontosabb linkjeit elérhetőségeit.
Persze zenetévé interjúban ezt nem lehet, mert az reklám neked, és azt nehogymá’ öcsém örülj hogy behívtunk a rózsaszín kanapéra három percre.

Egy közösségi portálon jól felépített zenei profil még ne tévesszen meg senkit, bár ha rajongó által épített szájtokat rövid időn belül offolják, és többségében a valódi előadó (kiadója és/vagy managmentje) hozta létre a platformot, van, amikor a felépítéssel és tartalomfeltöltéssel ki is merült a kezdeti lelkesedés, és ölbe tett kézzel várják a csodát, majd hagyják az egészet elhalni, hiszen ez nem jött be nekik. Nem elég megvenni a legjobb sarokcsiszolót megvenni a barkácsboltban, tudni kell használni is.

A profi:

A haladótól annyiban különbözik, hogy nem követi el azokat a hibákat, amiket az előzőekben felsoroltunk. Akár zenész, akár a managment által felbérelt ember működteti az oldalt, az mindig friss, naprakész. Persze lehet mellette, vagy helyette a napi bulvár fostengerébe merülni, (lásd kitalált műbalhék, a féligazsággal spékelt kérdőjeles szalagcímek) de ezek elég hiteltelenül mutatnak egy személyes zenekari profilon.

Tartja a kapcsolatot a fanokkal, játékokat szervez, chatszobát nyit, olyan érdekességeket, mixeket, videókat publikál, amiket még a hivatalos oldalán sem, hiszen annak értelme nem sok, hogy a hivatalos oldalt klónozzák le egy közösségi oldalra.

Fiatal, kezdő zenekaroknál megfigyelhető, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel jobban tudnak élni, mint profi managmentek. Ezért lehetséges, hogy a megasztárból/valóságshowkból ismert énekesnő/rapper profiljára súlyos köröket ver látogatottságban egy falusi garázsbanda, habár a megyehatárt még életükben nem hagyták el.

Az internethez való viszonyulása a kiadóknak és zenekaroknak jelenleg olyan, mint az  őseink a felismerés fázisában lévő kapcsolata a tűzzel.  A lemezeladási adatok  csökkenéséből származó bevételkiesést ellensúlyozhatják az élő lkoncertek számával, és annak promóciójával, amihez a net egy könnyen kezelhető eszköz lehet. Hasznos cucc, de csak ha megtanuljuk annak  helyes használatát, mert a dolog visszafele is elsülhet, és akkor megint jöhet a hiszti a médiában, hogy az a szemét internet, és milyen rossz nekünk. Pedig az internet jó dolog. Mondom, csak tudni kell használni.

Savas Henrik