3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2023. március 1.

Idén először INOTA Fesztivál

Copyright:

2023. augusztus 31-én, egy üzemen kívüli hőerőműben indul a zenei és fényművészeti INOTA Fesztivál. Az INOTA Fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, az idén 18 éves NVC rendezvényszervező kollektíva és a Centrum Production közös kezdeményezése. A hazai underground zenei és vizuális szcéna összefogásával létrejött esemény során az a cél, hogy megvalósuljon Magyarország legnagyobb olyan rendezvénye, amin nem csak előremutató zenei actek, de fényinstallációk, mappingek és egyéb kortárs vizuális alkotások is felsorakoznak.

Az önmagában is rendkívül látványos Inotai hőerőmű az 50-es évek legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt: csúcskorszakában egész Budapest közvilágítását és villamosforgalmát képes lett volna biztosítani. Három hatalmas, illusztris hűtőtornyát nem csak mindenki ismeri, aki a főváros felől autóval közlekedik a Balatonra, de azt is érdemes tudni róluk, hogy újszerű vízhűtéses technológiájukkal akkoriban forradalmi újításnak számítottak, Heller László és Forgó László mérnökök el is nyerték vele az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíját. Inotának köszönhető, hogy ezek a kürtő (mások szerint: fordított pohár) alakú, karakteres hűtőtornyok hamarosan elterjedtek a világban.

A HELYSZÍN

A kürtők - amik a rendezvény vizuális arculatában is visszaköszönnek, csakúgy, mint a szén feldolgozása és újjászületése - persze csak részei a 225 ezer négyzetméteren elterülő létesítménynek, ami véglegesen 2001-ben állt le. Az INOTA Fesztivál a londoni Printworks monumentalitását is maga mögé utasító turbinacsarnokot, a hatalmas kazánteret és a lenyűgöző művelődési házat is használatba veszi, átadva azokat a legizgalmasabb kortárs alkotóknak.

Ahogyan a komplexum többszáz embernek adott munkát és családjaiknak megélhetést a maga korában, úgy tölti meg az INOTA Fesztivál augusztus 31. és szeptember 3. között ezeket a tereket a legkülönfélébb impulzusokkal, mindenekelőtt olyan művészekre és előadókra fókuszálva, akik alkotásaikkal műfaji formákat forradalmasítanak, határokat tologatnak, gondolkodásra ösztönöznek, ötletek csíráit ültetik el a szemlélőben.

A FELLÉPŐK

Az első nevek között ott van a brit elektronikus színtér egyik legeredetibb alkotója, a tavaly Ultra Truth című korszakalkotó albumával jelentkező Daniel Avery és az angol-német post punk zenekar Lebanon Hanover; a Zene Háza Koncertteremben eksztatikus érzelmi örvényeket előidéző szintetizátorvirtuóz Caterina Barbieri, a mágneses atmoszférákat létrehozó kolumbiai Lucrecia Dalt, az új lemezük világpremierjét nálunk tartó Extrawelt, az Aphex Twin állandó kollaborátorával, Weirdcore-ral érkező zajzenész Slikback és a kortárs esztétikát 40 évvel ezelőtti elavult technológiával izgalmasan házasító Robert Henke.

Vizuál- és fényművészeti vonalon érkezik a hőerőműbe a Fuse, a Maotik és a teljesértékű, térhatású vizuális képfolyammal jelentkező Max Cooper; a gyárépületekre szabott techno képviselői, Oscar Mulero és Lewis Fautzi; hazai vonalról pedig olyan eredeti elképzelésekkel megjelenő fellépők, mint a saját hangszerein dolgozó Mákó Mári, a folkos-pszichedelikus posztrock-tripre invitáló Platon Karataev, a frissen új lemezt megjelentető Iamyank, illetve a mindig megújuló Zságer Balázs Katona Katival kiegészülve. A lista korántsem teljes még, további előadókért érdemes felkeresni a fesztivál weboldalát, és hamarosan érkezik a fellépők második hulláma is.

És itt nem áll meg a projekt: INOTA Fesztivál szilárd célkitűzése a szakmai párbeszéd létrehozása a különböző művészeti ágak és a kreatívipar képviselői között, amely segítségével egy jövőbe mutató, nagyívű vízió jöhet létre a három ikonikus hűtőtorony tövében elterülő komplexum hasznosítási lehetőségeiről.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky