3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2020. október 29.

A 2 éves Antares az Akvárium Klubban ünnepel

Copyright:

A magyar könnyűzenei élet egyik legfényesebb ifjú csillaga, az Antares fontos évfordulóhoz érkezett. Bár még csak két évesek, tulajdonosai egy Junior Artisjus Díjnak és az Öröm a Zene fődíjnak, velük indult a Dalfutár 4, és már második lemezüket készítik. A progresszív rock, metal, hip-hop, jazz, funk és soul világot vegyítő zenekar fennállásának második évét az Akvárium Klubban ünnepli 2020. november 20-án.

Mesébe illő az Antares eddigi rövid pályafutása, de a sikereket nem adták ingyen. Az együttes az első egy évében ki se mozdult a próbaterméből, csak gyúrták a témákat, írták a dalokat. 2018 végén egy klubkoncerten léptek először a közönség elé az osztrák Mother’s Cake előzenekaraként, innentől számolják a megalakulásukat. A 2019-es év szakmai sikerekben bővelkedett számukra. Megnyerték a Fülesbagoly Special tehetségkutatót, elhódították az Öröm a Zene fődíjat, valamint megkapták az Év Felfedezettje szakmai különdíjat. Kihozták első lemezüket és keresztbe-kasul koncerteztek mindenfelé.

Bár idén elmaradtak fesztiválfellépéseik és vidéki koncertjeik, a vírushelyzet sem tudta befékezni a bandát. Indult az év egy Junior Artisjus Díjjal, tanítottak a Gitármánia Táborban, zsűriztek az Öröm a zene nagydöntőben, a produceri munkájukkal indul a Dalfutár negyedik szériája, és még a Fábry Show-ban is legyalulták a nézőket. Meg persze ahol engedte a vírushelyzet, felléptek.

 

 

Az Antares jelenleg új lemezén dolgozik, ebből egy nagyobb ízelítőt is ad november 20-án az Akvárium Klubban, ahol második születésnapjukat ünneplik. A budapesti szórakozóhelyen négy dalt is elővezetnek a jövő februárban megjelenő albumról. Az Antares előtt egy vadiúj szupergroup, a Meristem debütál. A zenekar tagjait többek közt olyan együttesekből ismerheti a közönség, mint az AWS, a Köpönyegforgatók, a Wellhello vagy az Idoru. A Meristem kompromisszumok nélküli instrumentális modern metalt játszik, vegyítve elektronikus és világzenei elemekkel, helyenként egy kis humorral fűszerezve. Mindezt egy igen vidám és felkészült társaság előadásában, afféle futurisztikus természetközeli megjelenésben. A csapat célja, hogy mindannyian jól szórakozzanak és elmerüljenek a megszólaltatott zenei megoldásokban. Ez az esemény lesz a zenekar első élő fellépése, melyen elhangzanak az idén nyáron megjelent Dark Phase névre keresztelt albumuk dalai, kizárólag az élő produkcióra jellemző hangszerelésben, további még senki által nem hallott bővítésekkel és új ötletekkel.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky