3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2018. október 25.

Bemutatkozik a Moto MagaMura

Copyright:

Kiss Sándor a 90-es évek óta van jelen a haza zenei életben. Pályáját csendes és zajos sikerek kísérték, melyben semmit sem kapott könnyen. Megjárta a világzenét a marokkói Chalabannal, kicsit benézett a magyar undergorund szcénába is az Ági és a fiúkhoz, de igazán a Kistehén zenekarral robbant be a köztudatba, melynek 5 évig – a csapat teljes átalakulásáig volt tagja.

2010-ben a Kistehénből negyedmagával alapította meg az Intim Torna Illegált, ahol a basszusgitáros pozíció mellett szerzőként, zenekarvezetőként és menedzserként dolgozott 6 éven át. 2016. őszén megromlott az addig kikezdhetetlennek tűnő kapcsolat, nem egyeztek az elképzeléseik, így a legnagyobb sikerek közepette úgy döntöttek, hogy nem folytatják a közös munkát.

Kiss Sándor az elmúlt évek megfeszített tempóját akarta kipihenni, amikor Németh Gábor Némo megkereste, hogy zenéljenek együtt. Bár megalkotta a Skyhős koncepcióját, és el is indult a munka, ekkor még nem kristályosodott ki benne, hogy mit is szeretne igazán. Úgy találta jónak, ha inkább egy időre visszavonul a zenéléstől.

De ahogy teltek a hónapok, egyre inkább érezte, hogy megszólal benne a dal, amit már senkivel nem akar egyeztetni és közösen továbbgondolni. Saját gépén komponálta, hangszerelte inkább, minden hangszert saját maga játszott fel, a szöveget is ő írta és végül úgy döntött, hogy ő maga is énekli el. Így lett végül Kiss Sándor valóban a maga ura, egy igazán önazonos zenei anyaggal.

Az eltelt 25 év minden tudását és tapasztalatát felhasználó, ízlésesen és gazdagon hangszerelt mai popzene – melyet néhány évtizede még dallamos rocknak hívtak volna – egyedi hangvételével kívánja megváltani a világot. A műfajból ma gyakran hiányzó egyszerű dallamokkal, érzésekből táplálkozó, könnyű azonosulást adó szövegekkel, valódi hangszeres játékkal mászik a fülbe.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Weiter

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Weiter

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Weiter

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky