3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. augusztus 7.

PIROS, ÉS NEM KÉK, MÉGIS AŽUR

Copyright:

Új felvételekkel jelentkezik a magyar underground szcéna egyik legtehetségesebb feltörekvő zenekara, a szláv csengésű AŽUR (ejtsd Azsúr). A „Piros, és nem kék” című háromdalos EP egy csepp ízelítő a zenekar ősszel debütáló nagylemezéből.

A 2016-ban alakult banda alternatív pop-rockot játszik, de a tagok imádnak kísérletezgetni.

Zenéjükre jellemző a különböző stíluselemek vegyítése, ami által a végeredmény egy változatos, egyedi, kifejezetten jól bulizható elegy lesz. Szövegvilágukat személyes hangvételűek, átélt történetek ihletik, legfőképp magánéleti válsághelyzetekre fókuszálva, és nem riadnak vissza a nyelvi játékok alkalmazásától sem.

„A dalok, amik az EP-re kerültek mind a zenekar korábbi időszakában íródtak, bár mindegyik különböző módon. A „Ne felejts el” című szerzeményünk boldogságot és nyugalmat áraszt, hangszerelése az elején elhangzó billentyű téma köré épül, amelynek katarzisát a trombitaszóló hozza meg. Tulajdonképpen vágyakozunk arra, hogy sose múljanak el a felhőtlen pillanatok.”  – mesélte a pop-rock kvintett billentyűse, Bakos Zita.

„A „Nem vagy egyedül” alaptörténete a csalfaság, ami a verzékben nyílik ki. A rap rész egy különálló egység, ahol az ego már nem bírja elviselni a sok hazugságot és kitör. A refrénekben adatik lehetőség szárnyalásra és a szabadságra. Ez a dal az elsők közé tartozik, amely megalapozta azt a hangzásvilágot, amit később egységesen gondoltunk követendőnek.” – mondta Baka Rebeka, az együttes frontembere. „A „Várnék rád” a szövegét tekintve egy idegesebb dal - a hosszú felsorolás után a kiállásban némi nyugalma lehet az embernek, de aztán újra felhergeli magát és a refrénekben megjelenik a feleszmélés, hogy amire vártunk és azt hittük jó lesz, az maximum arra jó, hogy elcsendesítse mennyire egyedül vagyunk. Vagy mégsem..?” – tette fel a kérdést Rebeka.

A produceri munkákat Kirschner Péter (a Müller Péter Sziámi AndFriends, illetve Bródy János producere) látta el. A három dal mindegyikéhez készült klip is: „A videók készítése alatt is arra törekedtünk, hogy ezeket az érzéseket hitelesen tudjuk átadni. Ugyanazon a helyszínen forgattunk három különböző napszakban, és külön köszönet jár Sincónak, aki tökéletesen megvalósított minden elképzelést.” – mondta Rebeka.

Baka Rebeka (ének), Bakos Attila (basszusgitár, vokál), Bakos Zita (billentyű, vokál) és Miklós Dávid (gitár) formációja 2017-ben véglegesült Müller Máté (dob) csatlakozásával. A fiatalok pár hónappal alakulásuk után az ’Öröm a zene’ tehetségkutatót is megnyerték – a díj pedig egy fesztiválfellépés volt, így 2017 nyarán már a SZIN színpadáról izzíthatták a közönséget. Az együttes debütáló dala idén márciusban jelent meg, „Zuhanok” címmel. Weöres Sándor játékosságát megidéző zseniális pop-rock szerzemény már a VOLT, a VéNégy és az AlteRába fesztivál színpadain is elhangzott. A magyar underground üdvöskéi tavasszal indultak útnak első turnéjukon, amelynek keretein belül a Lóci játszik zenekarral csináltak közös bulikat országszerte.

Mi már tűkön ülve várjuk az ősszel debütáló nagylemezt, amely egyben a Magneoton Underground első kiadványaként is jelenik meg, és hiszünk abban, hogy a hazai alternatív zenevilág meghatározó darabja lesz. Legközelebb a Sziget Fesztiválon hallhatjátok élőben a formációt augusztus 14-én a Petőfi Rádió – Telekom Volt Fesztivál színpadán, addig is pörgessétek az új számokat!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky