3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. április 13.

Dühös zene, boldog embereknek – August Burns Red koncert az Akvárium Klubban

Copyright:

Az August Burns Red legutóbbi, Phantom Anthem c. lemezét turnéztatja,melynek állomásai közül természetesen Budapestet sem hagyják ki! Ametalcore banda koncertjére november 27-én vadulhatunk az Akvárium Klubban.

Az August Burns Red már többször bizonyított hazánkban, de szerencsére nem csak a magyar rajongók, hanem a pennsylvaniai ötös is szeret nálunk koncertezni, így idén immár másodjára köszönthetjük őket itthon. A banda 2003-ban alakult egy maratoni jammelés eredményeként, Matt Greiner dobos családjának a tanyáján a keltetőben. A siker nem váratott magára soká: már második albumuk, a 2007-es Messengers debütálásakor felkerültek a Billboard 200-as listájának 81. helyére. A lemez azóta több mint 108 ezer példányszámban kelt el.  Tavaly egy turnéval ünnepelték az album 10. évfordulóját, míg az azóta eltelt időben számos díjat és kritikai elismerést tudhatnak magukénak, lemezeik rendre a Billboard TOP 10-ben landolnak, a modern metalcore úttörőinek tartják őket.

Legutóbbi elismerésük pedig épp a tavaly megjelent Phantom Anthem kapcsán érte őket: az Invisible Enemy c. daluk Grammy-jelölést kapott a Legjobb Metál Előadás kategóriában. Nem csoda, a Fearless Recordsnál megjelent friss korongon ugyanis a dalok még keményebb ökölcsapásokkal hozzák a bonyolult gitártémákat, a masszív riffeket és a dühös énekfutamokat. És míg egy-egy August Burns Red koncert tökéletes alkalom arra, hogy elengedjük a dühünket, a zenekar szövegileg mindig törekszik arra, hogy alapvetően boldog és pozitív üzeneteket fogalmazzanak meg. Ahogy ők mondják: dühös zene, boldog embereknek.

A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:
August Burns Red (US) - The European Phantom Anthem Tour
Időpont: 2018. november 27. 18.30
Helyszín: Akvárium Klub, NagyHall
Jegyár: 6000 Ft / 7000 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky