3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. április 4. | Dobos

Klippremierrel ünnepli a Húsvétot a Holdviola

Copyright:

Új klippel jelentkezik a Fonogram-díjas elektro-folk zenekar, melynek alapanyagát érdekes módon nem az új lemezük, a Túl a Vízen dalai közül választottak. Külföldön egyébként már néhány napja bemutatták az új videót. De hogy miért éppen a Tavaszi szélre esett a választásuk? Kérésünkre Gál Lajos, a zenekar gitáros vokalistája beszélt nekünk a dal és a klip kalandos háttértörténetéről.

„Néhány hete megkeresett minket a Török Nemzeti Televízió, hogy készítenek egy műsort Magyarországról, mely március 15-én, nemzeti ünnepünkön kerül adásba. Ebben a műsorban mindenképp szeretnék lejátszani a Tavaszi szél holdviolás verzióját. Mivel a dalból csak egy koncertváltozat állt rendelkezésre 2008-ból, úgy döntöttünk félretesszük pár napra a májusi 10-én, a MOM Kulturális Központban tartandó lemezbemutató koncertünk előkészületi munkáit, felfüggesztjük kis időre az új lemez felvételeit is és leforgatunk egy klipet, kimondottan a török televízió számára.

Ehhez először is újragondoltuk az eredeti dalunkat és mind hangszerelésben, mind szerkezetében elég szépen átalakítottuk. Mióta Tilla a zenekar tagja, azóta koncerteken rendszeresen szerepelt már a dalban a hegedű, de most stúdióban is felvettük. Szerintünk nagyon szépen illeszkedik a hangszerelésben meghatározó szerepet betöltő tárogató szólamhoz. Volt egy kis hangnemváltoztatás, hangszerelésbeli módosítás és a ritmusszekció az eredeti elektronikus dob és basszus szólamhoz képest akusztikus dobra és basszusgitárra változott. A dal szerkezetét is jelentősen átdolgoztuk. Végül az összes énekszólamot Tillával és vokalistánkkal, Sárával újravettük.

Magára a videofelvételre nem sok idő állt rendelkezésre, úgyhogy egy televíziós fellépés előtt és után pár óra alatt rögzítettük a zenekari képeket és egy délután a táncos jeleneteket. Iszonyú hideg volt. Smink ide vagy oda, az esti képek közül alig találtunk olyat, amin nem piroslott az orrunk a hidegtől. A hideg időjárást viszont páratlanul jó hangulattal kompenzáltuk, rengeteget nevettünk és egy fotósorozat kedvéért még a Lánchíd forgalmát is megbénítottuk egy időre!

A törökországi bemutató után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Facebookon is érkeztek gratulációk török rajongóktól, akikről eddig nem is tudtunk! A klip sikerén felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy itthon is bemutatjuk a közönségünknek, mégpedig Nagyszombaton, mintegy kis ajándékot Húsvét alkalmából. Reméljük örömet tudunk okozni vele."

Az eredeti dal egyébként a zenekar 2010-ben megjelent Madárka című albumán szerepelt, amely végül arany és platinalemez lett. A Holdviola hivatalos Youtube csatornáján eddig csak a dal első nyilvános előadásán készített élő felvétel szerepelt 2008-ból. A videó nézettsége túl van az egymillión. 2010-ben a T-mobile által meghirdetett  A Tavaszi szél c. népdal feldolgozására meghirdetett „A Tavasz Netslágere” dalverseny fődíját is elnyerte a saját verziójával a zenekar.
A Víz Világnapján a Holdviola által szervezett „Öntsünk tiszta vizet a Szinvába” elnevezésű flashmob „hivatalos” dala is a Tavaszi szél volt, amelyet el is játszott a zenekar a kilátogató rajongóknak.

A várva várt klip:

 

A Holdviola nagy lemezbemutató koncertje tehát 2015. május 10-én, vasárnap lesz a MOM Kulturális Központban, este 7 órától. A jegyek már kaphatók a mom.jegy.hu, illetve a jegy.hu oldalakon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky