3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. március 26.

Már jelentkezhettek az idei Garázsband Fesztiválra!

Copyright:

Újra felnyílnak a sorompók és egy estére leköltözik a buli a mélygarázsba! A Müpa 2016-ban azzal a nem titkolt szándékkal hívta életre rendhagyó tehetségkutatóját, hogy amellett, hogy teret és lehetőséget biztosítson a feltörekvő fiatal zenészgenerációnak, olyanokat is az épületbe csábítson a nem mindennapi programmal, akik eddig ritkábban jártak az intézménybe.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A mélygarázsban megrendezett nyárindító házibuli pedig tökéletesnek bizonyult ehhez. Az elmúlt két évben közel 100 zenekar jelentkezett az évente meghirdetett pályázatra, közülük a szakmai zsűri döntése után minden évben öten mutatkozhattak be az ingyenes fesztiválon. A kezdeményezés sikerét és létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a közönségdíjas zenekarok közül többen azóta már visszajáró vendégei a hazai kluboknak és koncerthelyszíneknek.

A szervezők ez évben is 16-26 éves fiatalokból álló, amatőr pop-rock zenekarok jelentkezését várják, akik éreznek magukban elég bátorságot, hogy tehetségüket élőben, közönség előtt is megmutassák. A beérkezett pályaműveket most is a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri pontozza majd: Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Delov Jávor (Random Trip), Kéri András „Columbo” (Brains, Irie Maffia), Markó Ádám (Special Providence), Szepesi Mátyás (Magashegyi Underground, Konyha).

Az öt legmagasabb pontszámot elérő zenekar 40-40 perces önálló koncertet adhat majd a június 2-i Garázsband Fesztiválon, ahol nem csak professzionális háttértechnika és stáb, de a különleges helyszínnek köszönhetően semmihez sem hasonlítható hangulat is várja majd őket. Egy estére ugyanis az autók átadják a helyet a fiataloknak, és az amúgy unalmas teremgarázs igazi underground bulihelyszínné avanzsál, élő zenével, csapolt sörrel és zsíros kenyérrel. A közönség szavazhat is kedvenceire, akik így olyan további értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak, mint egy nap a Müpa profi hangstúdiójában, profi fotózás és további fellépési lehetőségek.

A részletes pályázati kiírás és jelentkezési lap letölthető a www.mupa.hu oldalról. Jelentkezni április 23-ig a garazsband@mupa.hu e-mail címre beküldött kitöltött jelentkezési lappal lehet.

Garázsband pályázat ITT!

Garázsband Fesztivál 2017

 

 

A 2017-es közönségdíjas IDEGEN zenekar különdíja

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky