3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2019. augusztus 17.

Óriási öröm érte Dél-Koreában a Junkiest: aranylemez lett a banda jubileumi albuma!

Copyright:

Szerencsésen megérkeztek a Junkies tagjai Dél-Koreába, ahol 2019. augusztus 17-én Gangwon Rock Fesztiválon lépnek fel. A zenészeket ráadásul a landolás után nem sokkal hatalmas öröm érte: megtudták, hogy a jubileumi kiadványuk aranylemez lett!

Nem sokkal a Barba Negra Trackben tartott születésnapi koncertje után jelentette be az idén 25 éves jubileumot ünneplő Junkies zenekar, hogy meghívást kaptak a dél-koreai Gangwon Rock Fesztiválra. A háromnapos rendezvényen egyetlen magyar bandaként augusztus 17-én állnak színpadra a zenészek, akik egyébként a 2016-os szöuli turnéjuk után immáron másodszor koncerteznek az országban. A csapat csütörtökön indult Budapestről és Moszkvát érintve, pénteken érkeztek meg Dél-Koreába.

„A repülés a legfárasztóbb az egészben. Csaknem 16 órát utaztunk, ráadásul én egyáltalán nem tudok aludni a gépen, Barbarónak pedig a szűkös hely miatt kényelmetlen ugye ez az egész. Ezt leszámítva eddig minden simán ment, már itt vagyunk a hotelben és mindannyian izgatottan várjuk, hogy színpadon legyünk – mondja Szekeres András, a banda frontembere.

A sok izgalom mellett közben egy Magyarországról érkező hír is felvillanyozta a csapatot: érkezésük után nem sokkal értesültek arról, hogy az áprilisban megjelent „Negyedszázad kockázat és mellékhatás” című kiadványuk időközben aranylemez lett!

Facebook bejelentkezés ITT!

„Most kaptuk a hírt, hogy a jubileumi albumunk elérte az aranylemez státuszt. Ez mindannyiunknak nagy öröm, hiszen ma már elsősorban digitálisan hallgatnak zenét az emberek, egyre kevesebben vesznek fizikai formában albumokat. Augusztus 31-én lesz egy nagyszabású bulink a budapesti Barba Negra Trackben, ahol a Tabu lemezünk születésnapja mellett, amit tavaly sajnos elmosott az eső, ezt is megünnepeljük majd” – mondja az énekes.

A zenekart egyébként a Junkies turnémenedzsere, Krómer Márton kísérte el Dél-Koreába, a bandatagok közül pedig Riki Church-öt, aki sajnos nem tudott a csapattal tartani, Köge, azaz Kőrös Gergely helyettesíti a koncerten. Bár a sűrű nyári szezon miatt a zenészek csak pár napot maradnak kinn, azért igyekeznek minden alkalmat megragadni, hogy kicsit körülnézzenek, hiszen a 2016-os szöuli forgatag után most egy egészen más arcát ismerhetik meg az országnak.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Continuer

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Continuer

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Continuer

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Continuer

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky