3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

Copyright:

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével.

A közel öt évtizedes rockzenei pályafutásáról ismert zenész ezúttal egy elit modern jazz formációval dolgozott együtt. A Honora anyagát Flea szerezte és hangszerelte, a felvételeken pedig trombitán és basszusgitáron is hallható. Partnerei között olyan meghatározó alkotók szerepelnek, mint Josh Johnson (szaxofon, producer), Jeff Parker (gitár), Anna Butterss (basszusgitár) és Deantoni Parks (dob).

A lemez megjelenését megelőlegezve Flea most egy újabb felvezetőt tár a nagyérdemű elé Traffic Lights című felvétellel, amelyet a Radiohead énekes-szerzőjével, Thom Yorke-kal és a Grammy-díjas szaxofonistával, Josh Johnsonnal közösen írtak. A dalban Yorke nemcsak társszerzőként, hanem énekesként, valamint zongora- és szintetizátorjátékával is közreműködik. A szám atmoszférája és ritmikai világa tudatosan idézi meg Flea és Yorke korábbi közös projektjének, az Atoms for Peace szellemiségét.

Az együttműködésről Flea így nyilatkozott:

„Deantonival már az első napon eljátszottuk azt, amiből később a Traffic Lights lett. Volt benne valami, ami az Atoms for Peace-re emlékeztetett, ezért elküldtem Thomnak. Ismerve őt, tudtam, hogy a ritmus és a hangulat közel fog állni hozzá – és igazam lett. Gyönyörű dallam született, a szöveg pedig arról szól, milyen egy ‘feje tetejére állt világban’ élni, amikor egyszerre árasztanak el bennünket hamis és valós dolgok. Mindenkinek megvan a maga módja arra, hogyan birkózik meg ezzel. Thom pedig a legmelegebb, legszabadabban áramló, jammelő őrült állat.”

Az album címe egy Flea számára különösen fontos családtag előtt tiszteleg, a zenei anyag pedig egy régi, beteljesületlen álom megvalósulása. Flea gyerekkorában, családi összejöveteleken találkozott először élő jazz-zenével, ami mély és maradandó hatást gyakorolt rá. Bár fiatalon Dizzy Gillespie, Miles Davis és Clifford Brown nyomdokaiba szeretett volna lépni, végül a basszusgitár és a rockzene irányába sodorta az élet.

Hatvanadik születésnapjához közeledve azonban úgy döntött: ha most nem tér vissza a trombitához, akkor soha nem fog. Két éven át minden nap gyakorolt – mindezt egy stadionturné mellett. Így a Honora ennek az elkötelezett, kockázatvállaló időszaknak az eredménye.

„Korábban soha nem féltem attól, hogy zenét csináljak” – vallja Flea. „Attól tartottam, hogy ezek az elképesztő zenészek majd egy pózoló rockzenészt látnak bennem. Ehelyett a lehető legnagyobb támogatást kaptam. Velük zenélni olyan volt, mintha drog hatása alatt lennék – lebegtem a stúdióban. Mélyen meghajlok előttük.”

A Honora hat eredeti szerzeményt tartalmaz, valamint feldolgozásokat George Clinton és Eddie Hazel, Jimmy Webb, Frank Ocean és Shea Taylor, valamint Ann Ronell dalai közül.

 

 

Flea azt is elújságolta, hogy a Honora projekt májusban nemzetközi turnéra indul több európai állomással.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Seguir

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Seguir

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Seguir

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Seguir

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky