3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2019. október 16.

Elektro és sludge – dupla klip a Clayfeettől

Copyright:

Egyszerre két videoklipet is kihozott a Clayfeet. A szintipopos, new wave-es duó – és zenéjük – szerepet kapott a Farkasok című rövidfilmben, melynek anyagából az Evolve két változatához is készült egy-egy videó.

A filmet az együttessel már korábban dolgozó Liliom Emese írta és rendezte a Werk Akadémia filmes szakának hallgatójaként: „A történet egy szórakozóhelyen játszódik, az események vagy velem vagy az orrom előtt történtek, nagyjából 15 év leforgása alatt. Már az ötlet megszületésekor tudtam, hogy a Clayfeet zenéit szeretném használni. Személyes kedvencem – nem könnyű, mert ez folyton változik – az Evolve Vanta által készített súlyos sludge-metál verziója. Az eredeti változat mellett így ehhez is készítettem klipet a film anyagából.”

Szeretnék köszönetet mondani a filmben szereplő profi színészeknek: Sárközi-Nagy Ilonának, Jankovics Péternek, Dobra Marának, Tarr Juditnak és Szabó Zoltánnak, az operatőrnek, Dato Katamadzének, a hangért pedig Nádas Zoli mellett Mátis F. Guidónak.”

A Farkasok zenéje egy minialbumon is megjelent, amely három korábbi Clayfeet-szám mellett három újdonságot is tartalmaz: a film zenei szerkesztője, Nádas Zoltán egy rövid instrumentális darabja, illetve a Goodnight Friend című számhoz készített két remixe. „Amikor Jankó Bálint, a Clayfeet zeneszerzője-billentyűse megmutatta a dalt, egyből beleszerettem. Rögtön tudtam, hogy ez kell szóljjon majd a végefőcím alatt, hisz a mondanivalója gyakorlatilag a főszereplő életére is illik, pedig nem is ez a szám inspirálta a történetet. Nincsenek véletlenek.”



Az Evolve már korábban megjelent kislemezen. Az eredeti sodró, hömpölygő szintis diszkó és a sludge-metál átdolgozás mellett a régi kollaborátor, Bari Máriusz (Planetdamage) készített egy alaposan felgyorsított psy-változatot, és – a zenekar felvételeit keverő-masterelő Harmath Szabolcs segítségével – Babra, a Clayfeet énekese is előállt egy saját verzióval.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. More

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. More

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky