3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. szeptember 16.

ENNYI - megjelent Dzsúdló új dala

Copyright:

A fiatal pop-trap előadó 2020 áprilisában jelentette meg bemutatkozó lemezét, a Fotofóbiát. A napokban megjelent "Ennyi' egy új fejezet / korszak nyitódala.

"A Fotofóbia az első lemezem volt, hatalmas mérföldkő az életemben, de most ideje, hogy túlszárnyaljuk magunkat. Tembóval több új számon dolgoztunk az elmúlt hónapokban, illetve új műfajokkal kísérleteztünk, ennek az első gyümölcse az "Ennyi"." - mondta Marci a dallal kapcsolatban.

"Van bennem egy erős kiüresedés. Ez egy fura állapot, mert egyáltalán nem élem meg károsnak, vagy pozitívnak, csak hagyom, hogy legyek így üresen, ameddig kell. Egy kicsit robot üzemmódban vagyok, ebben viszont könnyebben tudok beleállni dolgokba, mert nem érzem, hogy bármiből sérülten tudnék kijönni. A kapcsolatokra sem stresszelek, mert bár tudok bántani embereket, nem tekintek magamra úgy, mint egy lehetséges veszélyforrás. Ez ennyi, most jó így a semmiben." - tette hozzá az énekes.

Dzsúdló 2020 őszén egy élő koncertturnéra indul, amelynek egyik első állomásaként szeptember 12-én és 13-án az Akvárium NagyHallját tölti majd meg kétszer az új és régi dalokkal.

Ennyi.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky