3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2020. május 21.

Mondd vagy súgd, hogy szép a világ - új klippel jelentkezett SZILÁRD

Copyright:

Szilárd és zenésztársai otthunokban rögzítették a bensőséges hangulatú Mondd vagy súgd videóját. A szomorkás, - eredetileg romantikus dal - most kísértetiesen rímel a jelenlegi helyzetre, így szeptemberben érkező új lemezéről ezt mutatják meg elsőként a nagyközönség számára.

„Ehhez a dalhoz eredetileg nem terveztem videót, viszont a kialakult helyzet, a karantén, a kilátástalanság és a szorongással vegyes reménykedés arra ösztönzött, hogy mégis ezt a dalt mutassam meg elsőként a már kész vadiúj EP-m anyagából. Amikor tavaly ősszel Stuttgartban felvettük a dal végső változatát, akkor még nem sejtettem, hogy a szövege így rímel majd a mára” - meséli Balanyi Szilárd- „Maga a dal is csak egy ötlet volt, amit a stúdióban megmutattam Bencének és Viktornak (szerk.. – Bátor Bence dob, Paczári Viktor basszusgitár), akik öt perc múlva már ki is találták, hogy mit játszanak rá és gyorsan fel is vettük. A klip érdekessége, hogy telefonnal rögzítettük. Mindhárman az otthoni körülményekből a maximumot kihozva. Próbáltunk egy nem szokványos “karantén” videót csinálni, és szerintem sikerült.”


A klip vágója Vadas Géza volt. A Quimbyből is ismert Szilárd tavaly tért vissza szólóprodukciójával a színpadokra Galambos Dorina és Kiss Flóra társaságában, de gyakori vendégük Schoblocher Barbi is. A Mondd vagy súgd a szeptember 18-án érkező Ego tréning című EP-n kap helyet, de addig is érdemes lesz figyelni, ugyanis a formáció őszig még két új izgalmas klippel jelentkezik.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. A continua

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. A continua

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. A continua

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. A continua

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky