3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. március 13.

Jazz világsztárok portréiból nyílt kiállítás Óbudán

Copyright:

Egy portré akkor lesz portré, ha a zenész vagy a színész nem szerepet játszik vagy pózol, hanem saját magát mutatja be. Az őt megörökítő fényképész feladata pedig, hogy le tudja dönteni a köztük lévő falakat, hogy a portré alanya valóban önmagát adja. Kleb Attila ennek a mestere. Most az általa készített portrékból Closer címmel nyílt kiállítás március 6-án a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. A kiállítást Koltai Lajos, világhírű operatőr nyitotta meg és több, a képeken szereplő jazz világsztár is tiszteletét tette a megnyitón.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

„A műterem egy különleges világ, ahol szinte pszichológusként kell közelíteni a fotózás alanyához, le kell tudni hámozni róla a héjat, hogy önmagát mutassa a kamera előtt” – vallja a portré fotózásról Kleb Attila. Ezzel szemben a külföldi zenészeket ábrázoló portrék a fellépés előtti vagy utáni pillanatokban készülnek el a színfalak mögött, ahol sosincs több idejük öt percnél. Ahogy mondja: ez benne az izgalom. Így születnek a pillanat ihlette, egyedi portréi is. Kleb a Get Closer Concerts művészeti vezetője, alapítója is, az elmúlt öt év során számos jazz világsztárt hívott el hazánkba, akik közül sokakról portré is készült. Pont a fellépés előtti vagy utáni percekben.

Most ezekből a mesélő portrékból nyílt kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. A kiállítást Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr nyitotta meg, de több ismerős arc jelen volt a portrékról, például Erik Truffaz.

Kleb Attila egyébként 1986 óta dolgozik fényképészként. 1991-ben az MTI fotóriportereként kezdte. A Népszabadság fotósaként rengeteg interjúhoz készített képet, itt vetette fel először főszerkesztőjének, Völgyi Verának, hogy szívesen készítene műteremben is portrét alanyairól, hogy ne az interjú közben elkapott gesztikulációk alapján mutassák be az embert. Itt kezdődött a szerelem a portré fotózással és vált mára annak mesterévé, képeivel megnyitva a közönség előtt a rajta szereplő művész lelkét is. A kiállítás május 10-ig látogatható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Tovább

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Tovább

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky