3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2020. március 12.

Kies: megjelent a punk rockerek Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék című nagylemeze!

Copyright:

Új albumot adott ki az idei A Dal vetélkedőben is résztvevő KIES zenekar. A “Kaland az élet” és a “2017” névre keresztelt nagylemezeik után most megérkezett a harmadik, “Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék” címmel, és már kapható a HammerWorld Magazin márciusi számának ajándék CD mellékleteként, illetve meghallgatható rengeteg népszerű online felületen is.

Februárban új klipet is készítettek a fiúk az “Erdő” című dalhoz, melyről Kaldenekker Feri így nyilatkozott: „Az ‘Erdő’ videóját a legutóbbi budapesti koncertünkön rögzítettük. Egy olyan koncertklip, mely hűen visszaadja, hogy milyen is egy KIES koncert élőben, milyen a lendület, a hangulat, valamint az energia az emberek és a zenekar között.”

 

“A lendület és a dupla vokálos KIES-es ízvilág a régi, de mégis más ez az album, mint az eddigiek. Mind zeneileg, mind szövegileg egy kicsit messzebbre rugaszkodtunk. Hoztunk be olyan hatásokat és témákat, amik eddig nem feltétlen voltak jellemzőek a zenekarra. Megmaradt a Kies-es hangzásvilág, de szélesebb spektrumban mozog, akár punk vagy épp metal elemeket használva. ” – mondta a zenekar a lemezről.

Az idén 5 éve alakult, rock / punk / grunge hangzást képviselő KIES zenekar igazán intenzív esztendőket tudhat maga mögött. Elsodró lendületüket és energiáikat számos fesztivál színpadán megmutatták már, valamint olyan zenekarok társaságában turnéztak országszerte, mint például a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok vagy az AWS, illetve megmérették magukat az idei A Dal vetélkedőn is “Az egyetlen” című dalukkal, tavaly nyár végén pedig egy videoklipet is bemutattak már az új szerzemények közül, ami a lemez címadó dalához készült.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. A continua

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. A continua

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. A continua

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. A continua

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky