3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. március 12.

Inspiráló és megható klipet készített az OliverFromEarth

Copyright:

Újabb slágergyanús dallal jelentkezik Patocska Olivér és Barabás Dávid duója, az OliverFromEarth!

Bár a formáció slágereire jellemző a jókedv és a játékosság, ezúttal egy komolyabb hangvételű tracket készítettek.

A „Hullámzom” című szerzeményüket egy fantasztikus fiatal élsportoló, a 22 éves Sztanó György paralimpikon súlyemelő élete ihlette. Az OliverFromEarth nemrég klipet is forgatott hozzá, amihez az ifjú versenyzőt kérték fel a főszerepre. György nagy örömmel mondott igent főleg azután, hogy megtudta: ő inspirálta a szerzőket. A videóklip betekintést enged Gyuri alázatos és időnként lemondásokkal teli hétköznapjaiba.

„Néhány éve ismerkedtem meg Gyurival az egyik adománygyűjtő koncertemen. Hamar jóban lettünk, így tudtam, hogy súlyemelő paralimpikonként milyen komoly küzdelmet folytat, hogy eredményes legyen. A 2016-os riói paralimpián 8. helyezést ért el, de eldöntötte, a 2024-es párizsi világversenyen aranyat hoz haza Magyarországnak. Most minden idejét annak szenteli, hogy eljuthasson az ötkarikás játékokra. A 2020-as mezőnyben jelenleg tartalékos. A győzni akarása volt az, ami ennyire megérintett a „Hullámzom” megírásakor” – mondta Patocska Olivér.

„Magától értetődő volt, hogy őt kérem fel a főszerepre. Azt szerettem volna, ha a klip egyfajta ösztönzésként szolgál azoknak a testi fogyatékkal élő sportolóknak, akik bár lehet, hogy hátrányból indulnak a betegségeik miatt, mégis mindent megpróbálnak elkövetni, hogy - túllépve saját határaikat - sikereket érjenek el. Szeretném, ha minél szélesebb körben megismernék ezeket a csodálatos embereket. Gyuri történetét látva talán egy lépést tettünk afelé, hogy rájuk fordítsuk a reflektorfényt” – tette hozzá Olivér.

Az énekes-dalszerzőt a 2013-as X-Faktor-ban ismerhették meg a nézők a ByTheWay együttes tagjaként. A verseny után nem sokkal Olivér kilépett a bandából, majd 2015-ben visszatért a zenei szcénába, ezúttal már Barabás Dáviddal alkotott formációjával. Eddig olyan slágereket jelentettek meg, mint a Fura Csével közös „Idegenek”, vagy a BLR közreműködésével készült „Vártam” és a „Ne félj” című felvételek.

Tavaly, a rádiók által is sokat pörgetett „A világ az enyém” című dalukkal a Budapest Dal legjobb 13 produkciója közé kerültek, és a Tehetséges Fiatalok elismerést is átvehették. De a szintén 2019-ben megjelent „Lófejűvel” is rengeteg rajongót szereztek maguknak.

Az OliverFromEarth legutóbb a TV2 napi sorozatának, a ’Mintaapáknak’ készítette el a főcímdalát, a frontember akkor az édesapjához fűződő viszonyából merítkezett.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky