3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2019. december 15.

A The Subways 15 éves Young For Eternity lemezét Budapesten is eljátssza

Copyright:

Jövőre lesz 15 éves a The Subways első lemeze, a kerek évforduló kapcsán pedig a megállíthatatlan trió úgy döntött, megturnéztatják a Young For Eternity dalait. A hármas ezzel a lemezzel egy csapásra bekerült Nagy-Britannia legígéretesebb új zenekarai közé, az elmúlt évek alatt pedig bebizonyították, hogy bőven van még bennük erő és kreativitás, feltéve őket a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadaira. A The Subways május 28-án a Dürer Kertben zárja a Young For Eternity jubileumi turnéját.

A The Subways tagjai még szinte tinédzserek voltak, amikor megjelent a debütáló, Young For Eternity lemezük, de a dalok megszólalása olyan minőségről árulkodott, melyet kétszer ennyi idős dalszerzőktől várnánk, miközben élőben olyan intenzitással, lélekkel, szexualitással adták elő a számokat, amilyen előadásból árad a fiatalság.

Ezen az albumon szerepel az örökös slágerré avanzsálódott Oh Yeah és a Rock & Roll Quenn is, ami később a Rimmel reklámjaiban is szerepelt, de Guy Richie Spílerjéből és a Die Hard 4-ből is ismerhetjük erőtől duzzadó dallamaikat. A diadalmas első lemez után pedig az All Or Nothing című második lemezüket már a legendás Butch Viggel rögzítették Los Angelesben, a Top 20-ba repítve őket az Egyesült Királyságban és Németországban is. Felkerültek a Reading & Leeds és a Glastonbury nagyszínpadára is (utóbbinál maga, Michael Eavis választotta ki őket!), előzenekarként léptek színpadra az Oasis, a Foo Fighters és az ACDC stadion koncertjein és az NME, a Q, a Kerrang, valamint a The Guardian is azok között a bandák között említi őket, akiket látni kell élőben is.

Magyarországon legutóbb a Fishing On Orfű fesztiválon játszottak, most azonban ismét önálló koncerten láthatjuk őket, május 28-án a Dürer Kertben. A zenekar frontembere, Billy Lunn így mesél a turnéról: “Közel 15 éve, amikor megjelent a Young For Eternity, Josh és Charlotte 18 és 19 évesek voltak, én pedig 20. Turnézni a debütáló albummal kalandos volt, az izgalom robbanása, ahogy azóta minden egyes turnénk. 2020-ben újraélhetjük ezt a kezdeti izgalmat, amikor újra teljes egészében eljátsszuk a Young For Eternity dalait. Egyikünk sem tudja szavakkal kifejezni mennyire örülünk neki, hogy ezt megtehetjük.”

A turné kapcsán a zenekar bakeliten is megjelenteti első két lemezét és dupla lemezes, gyűjtői CD-t is kiadnak, rajtuk korábban nem megjelentetett anyagokkal.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky