3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. október 30.

Megjelent az X-Faktor női mentorának friss klipje

Copyright:

Dallos Bogi első lemeze két éve jelent meg, azóta több klipje látott napvilágot, valamint beturnézta az egész országot. A fiatal énekesnő most egy vadonatúj dallal jelentkezik, amely a folyamatos megfelelési kényszer és a felnőtté válás témáit járja körbe.

Dallos Bogi öt éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es albuma után, is több sikeres dalt adott ki. Legutóbbi szerzeménye ’Én időm’ címmel jelent meg a nyáron és már közel 300.000 megtekintésnél jár, most pedig egy egészen más hangulatú single-je jelent meg.

 
„A Keresem a helyem egy igazi önelemzés. Akkor írtam ezt a dalt, amikor egyedül maradtam a szobámban és egy picit végig gondoltam, hogy mennyi minden változott az utóbbi időben. Tulajdonképpen felnőttem és meg kell találnom a helyem és a dolgozni azon, hogy egyre jobb és jobb legyek” – mesélte a dalról Bogi, amelyet Wagner Emillel közösen írt, és Somogyvári Dani hangszerelt.


„A klipben is, a világunkban történő állandó megfelelési kényszert és nyomást próbáltuk megmutatni, amely mindennap ránk nehezedik, akár az online térben, akár egy iskolai közösségben, munkahelyen párkapcsolatban. Ezekben a szituációkban sokszor próbáljuk magunkat jobb színben feltüntetni miközben elég lenne, ha csak megpróbálnánk önmagunk lenni” – folytatta az X-Faktor friss mentora a klipről, amelyet P. Szabó Péter rendezett.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky