3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 25.

Amerikai turnéra indul az Aranyakkord

Copyright:

Kiss Tibi és Vastag Gábor formációja immáron negyedik amerikai turnéjára készül, ezúttal a megállók között New York, Washington, Daytona Beach és Miami szerepel. Az Aranyakkorddal tart a zenekar állandó vendége, Gábor Andor UFO is.

A Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) által létrehozott formáció tizedik koncertjét már a tengeren túl adta, azóta pedig többször is visszatértek oda. Amerikai kalandjaikból született a 69 Dollar Guitar Amp című dal is, melynek klipje a telefonjukkal rögzített élményekből jött létre, míg legutóbb látogatásuk során Új-Mexikó ihlette meg őket. Ennek köszönhető a Tudom, hogy hol vagyok című klipes daluk is, melyben Lajkó Félix hegedül. A turnéra ezúttal velük tart a zenekar állandó vendégévé avanzsált Gábor Andor UFO is, aki mágikus ütőhangszeres játékával színesíti a produkciót.

Az Aranyakkord szeptember 24-én New Yorkban a Drom színpadán játszott, míg szeptember 25-én Washingtonban a Magyar Házban, szeptember 27-en a floridai Daytona Beach-en, egy nappal később, szeptember 28-án pedig Miamiban szintén a Magyar Házban lépnek fel. A koncertek vendég fellépője az Amerikában már jól ismert Pankovits Nikolett, aki nemrégiben a Carnegie Hall-ban is fellépett New Yorkban a zenekarával és Boncz Ádám színművésszel.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. december 15.

Papa Roach, Pixies, Tash Sultana, The Subways - és ez még csak a kezdet!

Boldog időket élnek a zenerajongók, ugyanis az év végére csak úgy záporoznak a nemzetközi koncertbejelentések. A New Beat is évről évre egyre több nemzetközi előadót hoz el Budapest klubjaiba a friss, befutás szélén álló izgalmas produkcióktól kezdve a fesztivál headlinerekig. 2020-ra már most 24 koncertet jelentettek be, köztük a csapat első Aréna-rendezését, a Papa Roach és a Hollywood Undead fellépését is. Tovább

2019. december 10.

Elhunyt a Hiperkarma zenekar menedzsere

42 éves korában elhunyt Medgyesi "Pite" Ferenc, a Hiperkarma zenekar egykori tagja és menedzsere. Legutóbb egy hónapja jelent meg Bérczesi Róberttel közös dala, melynek a klipje a Road Movie projekt egyik része lett. Tovább

2019. november 28.

Honeybeast – Nyakamon az ünnep!

"Plázákban tüntetés / Jingle Bells büntet, és / Santa Claus enyhén piás". – szól a legújabb Honeybeast dal verzéje. Egy karácsonyra szánt ajándék, egy felszabadítóan őszinte vallomás az élet ünnepi eposzáról. A zene áradása, emlékek, feltépett sebek és aranyló áldás minden... Tovább

2019. november 27.

TV csatornát alapított a Carson Coma

Megjelent a Carson Coma legújabb dala, a ‘Peti és Én’, ami nem maradhatott vizuális anyag nélkül. A zenekar harmadik klipjében a saját szituációs komédia után ezúttal egy egész TV-csatornával büszkélkedhet a Carson Coma. Tovább

2019. november 25.

Új klip és egy koncert a kitörés jegyében Szedertől

Bátran lépek című lemezéhez négy részes klipsorozatot készített Szeder, melynek második állomása a Szabadok leszünk. A dal annak az állapotnak az eléréséről szól, amikor felszabadulunk, és ennek köszönhetően a vágyaink is zöld utat kapnak. A szám üzenete köré épül Szeder november 28-i Ellátóházbeli koncertje, A kitörés is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky