3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Strand 2020

2019. szeptember 6.

140 diákot támogatott a STRAND Fesztivál

Copyright:

Óriási sikerrel zárult a STRAND Fesztivál jótékonysági akciója. A szervező VOLT Produkció arra kérte a STRAND Fesztiválra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – hogy dedikáljanak egy-egy aranyhalat, a szervezők pedig minden egyes aláírt aranyhal után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatják 10-10.000 forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.

A jótékonysági akció minden elképzelést felülmúlt, hiszen 1.400.000 forintot sikerült összegyűjteniük, amivel 140 rászoruló gyerek iskolakezdését tudták támogatni. Az összeget a mai napon vette át a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

„Várakozáson felüli a STRAND Fesztiválon szervezett jótékonysági akciónk sikere. Egyrészt azért, mert a felkért hazai- és világsztárok kivétel nélkül igent mondtak a felkérésünkre, így száznál is több dedikált aranyhal gyűlt össze, melyek után 10-10.000 forinttal támogatjuk egy-egy rászoruló diák iskolakezdését. A művészek között akadtak azonban olyanok is, akik több tíz-, vagy akár százezer forintos felajánlást tettek. Így a STRAND Fesztivál 2019-ben 1,4 millió forinttal támogatott 140 diákot az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője.

A STRAND jótékonysági akciójában a teljes hazai, zenei élvonal mellett Anne-Marie, John Newman, Jason Derulo, Jonas Blue, Steve Aoki és a Dimitri Vegas & Like Mike páros is részt vett.

Az összegyűlt támogatást a mai napon vette át az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. Gáncs Kristóf kiemelte: „Ez az adomány a tanévkezdés napjaiban a lehető legjobbkor érkezett, mikor az Ökumenikus Segélyszervezet több mint ezer gyermek iskolakezdését segíti országszerte. Az anyagi támogatáson túl különösen is értékessé teszi ezt az akciót, hogy ilyen nagy számban álltak mellé sztárok, ezzel példát mutatva a rajongóknak: hogy ha mindenki csak egy kicsit hozzá tesz, akkor együtt csodákra vagyunk képesek. „Nagyon köszönjük, a VOLT Produkciónak és mindenkinek, aki részt vett az összefogásban!”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 30.

A STRAND Fesztivál szervezői nagyon sajnálják

A délelőtti Kormnyinfőn történt bejelentés után, miszerint 2020 nyarán semmilyen nagyobb létszámú rendezvényt nem lehet megrendezni, a STRAND Fesztivál szervezői közleményt adtak ki! Ezt olvashatjátok itt: Tovább

2020. június 24.

STRAND Fesztivál: műsorváltozás

Az idei évben sajnos több, nemzetközi turné elmarad. Ahogyan már korábban is sejteni lehetett, ez a STRAND Fesztivál programját is érinti. Az idei fellépők közül a SUM 41, Ellie Goulding és a Milky Chance lemondta a teljes turnéját, de már megállapodás született arról, hogy mindhárman a 2021-es STRANDon pótolják az elmaradt koncerteket. Negyedikként DJ Fresh lépett vissza, aki ugyancsak úgy döntött, hogy 2020-ban sehol nem lép fel.  Tovább

2020. június 18.

A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon

Pontosan két hónap múlva, augusztus 18-án a STRAND Fesztivál nyitónapján, ötödik alkalommal rendezik meg a Petőfi Zenei Díj átadóját, ahol 12 kategóriában díjazzák a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit. A látványos, 120 perces showt az M2 Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu is élőben közvetíti. A Petőfi Zenei Díj jelöltjeire június 18-tól kezdődően augusztus 13-ig szavazhat a közönség. Tovább

2020. június 12.

Pont olyan, mint rég  - Az Irie Maffia és Fluor jegyzi a Balaton dalát

Az elmúlt nyarak hangulatát idézi meg és az előttünk álló vakációt vetíti elénk a 15 éves Irie Maffia legújabb dala, a klipben pedig a balatoni fesztiválok boldog pillanatai elevenednek meg. Június 8-án debütált a “Pont olyan, mint rég”, a Balaton dala, amelyben vendégként szerepel Fluor Tomi. Tovább

2020. június 10.

A Bagossy Brothers Company nyitja az idei STRAND Fesztivált

A közönség minden évben fokozott érdeklődéssel várja, hogy milyen programmal indul Zamárdiban a STRAND Fesztivál. 2020 augusztus 18-án egy igazán különleges koncerttel a Bagossy Brothers Company, a nagyszínpadon nyitja meg a későn induló fesztiválszezont. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky