3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 4.

Megjelent a harmadik Blahalouisiana lemez

Copyright:

Minden rendben címmel megjelent hazánk egyik legizgalmasabb zenekarának új albuma. A lemez felvételei Csehországban, a SONO Records stúdióban zajlottak, élőben pedig október 26-án az Akvárium klubban hallgathatjuk meg.

„Az volt a célunk, hogy a dalok minél inkább úgy szólaljanak meg a lemezen, ahogy élőben, ezért analóg módon, együtt játszva rögzítettük őket. A producerünk ismét Ligeti Gyuri volt, akivel mindig öröm együtt dolgozni. A helyi segítőnk Milan Cimfe volt, a lemezt pedig Pavel Karlík masterelte. Ők egyébként olyan előadókkal dolgoztak korábban együtt, mint David Bowie, a Linkin Park, Suzanne Vega vagy Lou Reed” – meséli Jancsó Gábor, a zenekar basszusgitáros-dalszerzője.

A zenekar apránként csepegtette a nagylemez előfutárait, először a Nem vagyok egyedül klipjével, aztán a Nekem az nem eléggel, végül a Testemnek, ha engedem szexi videójával.

Hamarosan megjelenik a legújabb klip is a Pont ilyen házra című dalhoz, ami egy kicsit a '80-as évek hangulatát idézi.

„A ’Minden rendben’ az eddigi legérettebb lemez, amelyet létrehoztunk. Számunkra azért különleges, mert bár falak választottak el minket a stúdióban, mind a hatan úgy lélegeztünk együtt, mint azelőtt soha. Reméljük, hogy ezt a közönség is érezni fogja otthon, a lemez hallgatása közben és a koncerteken is” – mondta a lemezről az énekes-frontember Schoblocher Barbara.
Az új zenei anyagot október 26-án az Akvárium klubban mutatja be a zenekar.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. szeptember 8.

Molnár Tamás és Pajor Tamás közös ügye

A „Világot cserélek” az év talán legdrámaibb videoklipje, melynek középpontjában a háború, mint korunk rémséges és evidenciaszintre emelt létélménye áll. A dal Pajor Tamás tollából indult, majd Molnár Tamás refrénjeivel nyerte el végleges formáját. „A képi anyag egy disztópikus világot fest, tele utalásokkal. Tovább

2023. szeptember 8.

Ismét közös lemezt adott ki Azahriah és DESH

Bevált csapaton ne változtass, tartja a mondás, és jelenleg nincs csapat a magyar könnyűzenében, amely jobban bevált volna, mint Azahriah és DESH párosa: 2022-ben a magyar streamelők kettejük közös dalát, a Pullupot hallgatták meg a legtöbbször az NMHH hivatalos statisztikái alapján – mintegy 6,5 milliószor. És ez csak egy a duó számos rekordja közül. Tovább

2023. május 15.

Nemzetközi lemezkiadó figyelt fel a magyar garázsrock zenekarra

A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers srácairól legutóbb akkor adtunk hírt, amikor gőzerővel készültek közép-európai turnéjukra. A csapat azóta Csehország első számú punk-rock’n’roll produkciójával, a Degradace formációval karöltve négy országban zenélt a helyieknek, például Bécs, Trencsén, Prága, valamint Jindrichuv Hradec városaiban. A „Monarchy Madness II.” turné nagy sikerrel dübörgött minden állomásán, így jövőre megrendezésre kerül a harmadik felvonása. Tovább

2023. május 2.

Átadták a Fonogram-díjakat: íme a 2023-as nyertesek

Huszadik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást. Tovább

2023. május 2.

Jules War újdonság

Lovasi Eszter 2023-ban kezdte közzétenni dalait Jules War néven. A Parallels keserédes indie-popja, és a súlyos szerelmi leszámolást megidéző Love után megjelent Eszter harmadik szerzeménye, a Cold Anger. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky