2019. augusztus 18.
2019. augusztus 20-24. között több száz programot vonultat fel Zamárdiban az idei STRAND Fesztivál. A szervező VOLT Produkció fontosnak tartja a közönség érzékenyítését, ennek érdekében az idei évben két ügyet is a zászlajukra tűztek: a hazai- és világsztárok bevonásával segítik a rászoruló gyerekek iskolakezdését, illetve a tanári pálya megbecsülése érdekében a MédiaUnióval közös kampányt is szerveznek. Az idei STRAND Fesztiválra százezernél is több vendéget várnak.
Hazai- és világsztárok bevonásával zajlik a STRAND Fesztivál legfontosabb két ügye, amelyekre a nagy számú hazai közönség figyelmét szeretnék felhívni. „A STRAND-ra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – arra kérjük, készítsenek el és dedikáljanak egy-egy papír aranyhalat, a fesztivál szervezőiként pedig minden elkészült mű után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatjuk 10.000 Forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.“ – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező. A várhatóan jelentős bevétel mellett legalább ilyen fontos az a publicitás, amelyet az akció élvez majd a fesztiválon, a médiában és a sztárok felületein. Ugyanilyen aranyhalat a fesztivál hivatalos shopjaiban bárki vásárolhat, a befolyt összeg pedig teljes egészében a rászoruló gyerekeké lesz.
A STRAND másik fontos témája ugyancsak az oktatáshoz kapcsolódik. A MédiaUnió 2019-es topikja a tanári pálya megbecsülését célozza. Ennek apropóján a STRAND fellépőit arra kérték, hogy koncertjeik közben meséljenek azokról a tanáraikról, akiknek sokat köszönhetnek, akikre szívesen gondolnak vissza. A fesztiválon működő kivetítőkön a koncertek között többek között ezeket a reklámfilmeket is vetítik majd.
A STRAND-ot augusztus 20-án a Balaton legnagyobb tűzijátéka, John Newman koncertje és a 4. Petőfi Zenei Díj gála nyitja.