3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2019

2019. május 28.

Rekordsebességgel lett teltházas a Fishing on Orfű

Copyright:

Már májusban, több, mint 3 héttel a kezdés előtt elkelt minden jegy a legbarátságosabb fesztiválnak tartott Fishing on Orfűre. A helyszínen sem lehet majd belépőket kapni.

Teltház

A zsinórban hatodik éve elővételben teltházas rendezvény idén minden eddiginél korábban, már május végén kénytelen kitenni a megtelt-jelzést. A fesztivál 2018-ban váltott a „vissza a gyökerekhez” koncepcióra, mely szerint a kereskedelmi felfogású popzenével szemben a „mindenki más” fesztiválja lesz Fishing. A tavalyi jegyfogyás rekordsebességű lett, a 2019-es érdeklődés most még azt is felülmúlta.

Nagyszínpad-nevek, Mivót? nagysátor

Csak úgy, mint az eddigi években, szponzorok híján idén is a közönség nevezte el a fesztivál nagyszínpadait. A fellépők dalaira lehetett voksolni, végül egy Bohemian Betyars és egy Rühös Foxi-dalcím lett a befutó, így lesz Csavargó nagyszínpad és Eszik a dönert a nagyorrú lányok nagyszínpad idén Orfűn. A harmadik legnagyobb zenei helyszínt a szervezők a szavazás harmadik helyezettjéről, a Bëlga daláról nevezik el, így idén Mivót? nagysátor lesz a legnagyobb fedett helyszín neve Orfűn.

Off-programok

A fesztivál szabadidőprogramjai is népszerűbbek, mint valaha. A Fishing 10. jubileumi fröccstúrái egy nap alatt teltek be (Beck Zoltán és Háy János, Lovasi András és Varga Livius a túravezetők), a sörtúrák közül pedig már csak a Bohemian Betyars és a Lóci játszik zenekaroknál van még pár szabad hely. A fesztivál számos további gasztro-programmal készül: az Almalomb jóvoltából exkluzív erdei vacsorákon vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul az asztaltársasághoz csatlakozik a Vad Fruttik, a Kistehén vagy a Bëlga zenekar is.

Színház

A Fishing 2017-ben indította a FOO Színházkertet, ami idén az orfűi Medvehagyma Házba költözik és napi egy kamaraelőadással örvendezteti meg a színház szerelmeseit. A Balsai Móni főszereplésével színpadra állított Fehér nyuszi, vörös nyuszi már teltházas, a

Huzella-Mácsai Villon-estre, vagy Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva c. darabjára még kaphatók jegyek korlátozott számban.

Tehetségkereső

Másodjára bonyolította le saját tehetségkeresőjét a fesztivál, amelyre rekordszámban jelentkeztek zenekarok és szóló- vagy duóprodukciók. A 10 legjobb zenekar közül a közönség választhatott, így az idei Fishingen fellép a Duckshell, a Heavenhike és a Cedar Knoll – ők nyitják a Mivót? nagysátort csütörtökön, pénteken és szombaton. A Magam adom színpadon nyert fellépési lehetőséget Hó Márton, Nagy Bettyy és Kajli Lackó, valamint a Linoleum.

Biztonságos jegycsere

A fesztivál a teltház miatt különösképpen felhívja a figyelmet a biztonságos jegycserére. A Tixa (a Fishing hivatalos jegyértékesítője) - a Facebook csoportok és a különböző online adásvételi oldalak helyett - kizárólag a Tickething és a Ticketswap oldalakat ajánlja, ha másodkézből vásárolnánk fesztiválbelépőt. Ezeknél a biztonságos jegycserére szakosodott szolgáltatóknál a vásárlás transzparens és gyors, ráadásul a vásárlási ár sem haladhatja meg az eredeti jegyárat 20%-nál nagyobb mértékben.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. június 28.

Hogyan ginázzuk be magunkat gyorsan? – FOO végjáték

Adós vagyok még egy Fishinges beszámolóval, hát íme! A cím kissé félrevezető lehet azoknak, akik most arra számítanak, hogy részletesen leírom a ginázás menetét a szó szorosan vett értelmében. Itt most inkább arról szeretnék írni miért jó ötlet részt venni a Sommelier on Orfűn egy fesztiválszituációban és valójában miért rossz ötlet. Homályos emlékek, felforgatott élet! Ilyen volt a FOO pénteki napja. És röviden a szombat. Tovább

2019. június 23.

Harminc feletti nyomorok a Fishingen

Őszinte leszek; idén nem terveztem írni a Fishig On Orfűről, mert erről a fesztiválról már mindenki leírt mindent. Elcsépelten hangzik a családias jelző, a zenészsimogató és minden ilyesmi üres frázisnak tűnik csak. Aztán lemész „magadba rakod a régi semmit, a megszokott soha el nem jövőt” és rájössz, hogy ez tényleg még mindig az egyik legjobb hangulatú négy nap az országban. Annak ellenére, hogy idén a Kolorádóval versenyzett, valószínűleg nyert. Nálam mondjuk. Tovább

2019. május 18.

Idén is a közönség nevezi el a Fishing nagyszínpadjait

Immáron ötödik éve a közönség dönt a legbarátságosabb fesztivál hírében álló Fishing on Orfű nagyszínpadainak neveiről. A fesztivál tudatosan szorítja vissza a szponzori jelenlétet Orfűn, de a legnagyobb zenei helyszínek természetesen idén sem maradhatnak név nélkül! A publikum pedig minden évben lelkesen dönt: 2018-ban veszélyeztetett állatfajok (Tasmán ördög és Tiszavirág), 2017-ben kedvenc háziállat (Kacat – Beck Zoli kutyája), 2016-ban már nem élő zenész (Liszt Ferenc Nemzetközi Nagyszínpad), 2015-ben dalszövegidézet lett a nagyszínpad névadója - a közönség döntésének értelmében. Tovább

2019. március 4.

Itt a Fishing on Orfű teljes zenei programja​

Folytatódik a nagyszínpadok fiatalodása, ismét jön menő külföldi garázsrockzenekar Orfűre, lesz számos különleges koncert és nagy visszatérő is. 2019 minden zenei programjával egyszerre jön ki a fesztivál.​ Tovább

2019. február 25.

Frissül a Nagy Fishing-archívum – jönnek a 2018-as felvételek

Heti bontásban kezdi feltölteni 2018-as koncertvideóit a Fishing on Orfű fesztivál. Összesen több, mint 150 tavalyi felvétel érkezik, amellyel közel 700 tételt számlál majd a Nagy Fishing-archívum. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky