3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. április 18.

Ganxsta Zolee lemondta a forgatást – Így került be végül Szekeres új klipjébe

Copyright:

Írországban forgatta legújabb klipjét a Junkies frontembere. A friss anyag Szekeres András második szólólemezének Kivándorlók című dalához készült, amit Ganxsta Zoleeval és Czipó Lászlóval közösen írt az énekes. Bár a dublini filmezésen mindhárman részt vettek volna, az indulás reggelén Ganxsta nem tudott gépre szállni – így az ő jeleneteit egy kisebb trükkel oldották meg.

Tavaly júniusban jelent meg a Junkies frontemberének második, A túlon innen című szólólemeze, amin két vendégművész, Ganxsta Zolee és Czipó László is szerepel: a Kivándorlók című dalt, amely egy hazáját elhagyó fiatal érzéseiről szól, együtt írták és rögzítették a zenészek. Már akkor is szóba került, hogy a közös nótához nyár végén egy klipet is készítenek majd, a sűrű fesztiválszezon és az év végi hajrá miatt viszont erre csak januárban tudtak sort keríteni. Szekeres nem aprózta el a dolgot, egészen Írországig repült, hogy a dal témájához legmegfelelőbb helyen vegyék fel a jeleneteket.


„Már nagyon régóta terveztük, hogy klipet forgatunk a Kivándorlók című számhoz. Nyilván ehhez nem passzolt volna, ha a Blaha Lujza téren csináljuk, sokkal autentikusabb egy olyan helyszín, ami külföldön van. Persze jobban örültem volna, ha Máltán filmezünk, de viccet félretéve, nyilván egy olyan környezet kellett, ahol valóban sok magyar él” – magyarázza az énekes, hozzátéve: Czipó László évek óta az ír fővárosban lakik, így adta magát a helyzet, hogy ott forgassanak.


A sztori bázisa egy magyarok által működtetett külvárosi étterem, illetve egy legendás dublini klub, a Fibber Magees nevű szórakozóhely. A klipben Szekeres meglehetősen szokatlan szerepben tűnik fel: a pult mögött áll és lángosokat süt, míg Czipó a söröket csapolja.
„Sok külföldön élő barátunk pont ilyen, vagy ehhez hasonló munkát végez, így ebből a szempontból is hiteles a dolog. Egy kulisszatitkot azért elárulok: a klipben, amikor sütögetek, nem az én kezem látható – egyrészt nincs ilyen szőrös kezem, másrészt nem vagyok ennyire ügyes lángosban” – mondja az énekes.


A dal harmadik szerzője, Ganxsta Zolee sem maradt ki a klipből, bár az ő jelenete az utolsó pillanatban nagyot változott. Eredetileg ezek a kockák is Dublinban forogtak volna, ám a rapper végül nem tudott kiutazni Írországba – gyakorlatilag felvétel közben kellett átírni a forgatókönyvet emiatt.

 

 


„Megvolt a szállás, a repülőjegy, minden, de Zolee közben komolyan megbetegedett, ráadásul pont azon a hétvégén hunyt el a kutyája. Az indulás napján annyira rosszul volt, hogy nem tudott felkelni az ágyból. Rendkívül nagy improvizációra volt szükség, mert az ő jelenetét teljesen át kellett írni, hogy működjön úgy is a dolog, ha utólag itthon vesszük fel. Izzadtunk vele bőven, de úgy érzem, sikerült jól megoldani” – magyarázza Szekeres.


A forgatás alatt persze akadtak más nehézségek is, elsősorban a rendkívül szeles időjárás okozott kellemetlenségeket, például mikor az utolsó jelenetnél Dublin egyik jellegzetes pontján, a hárfát formázó Samuel Beckett hídon filmeztek a zenészek. A végeredménnyel viszont mindnyájan elégedettek, Szekeres szerint sikerült az elképzeléseiket az eredeti koncepciónak megfelelően megvalósítani.
„Próbáltuk az emberi oldaláról, politikamentesen megközelíteni ezt a szituációt, ami lassan már minden családot érint. Egy kerek képet szerettünk volna mutatni arról, hogyan is néz ki belülről ez az egész. Egyáltalán nem fenékig tejfel, csak erről viszonylag keveset hallunk.”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky