3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2019. április 18.

Itt a legfrissebb Follow The Flow dal a május 30-án érkező debütáló lemezről!

Copyright:

A Follow The Flow három zenésze rendkívül termékeny korszakban van, tavalyi berobbanásuk óta ontják magukból a listavezető dalokat, most pedig elérkezett az ideje, hogy egy debütáló lemezt is letegyenek az asztalra, melyet első önálló koncertjükön mutatnak majd be a Budapest Parkban május 30-án. Az új album legfrissebb előfutára a Gavallér, amit a hétvégén mutattak be a srácok.

Legyen szó rádiókról, digitális felületekről vagy YouTube rekordokról, a Follow The Flow nem ismer akadályt. Alig több mint egy éve léteznek jelenlegi formájukban, és már rögtön az első slágerükkel, a Nem tudja senkivel letarolták a hazai toplistákat, de az utána következő Maradok távol és az Anyám mondta is hasonló sikereket ért és ér el azóta is. Tavaly téli bemutatkozó koncertjükre az Akvárium Klub KisHalljába egy nap alatt elfogyott minden jegy, a tavaszi dupla NagyHallra pedig négy óra alatt kapkodták el a belépőket a rajongók a bejelentés napján. Emellett zajlik a csapat országos turnéja is, mely szintén sold out állomásokkal van tele.


A Petőfi Zenei Díjas és MTV EMA nyertes zenekar szakmai élete egyik következő nagy mérföldkövére készül, hiszen a turné mellett minden szabad pillanatukban első nagylemezükön dolgoznak, amit május 30-án fognak bemutatni a Budapest Parkban. Természetesen a tracklistára felkerül az összes eddig megjelent slágerük: a Nem tudja senki, a Maradok távol, az Anyám mondta és az Érdekemberek, mellettük pedig számos vadonatúj dalt is rögzített a csapat. Ezek közül többet is bemutatnak a Parkbéli fellépésig, az első Gavallér pedig a hétvégén debütált egy különleges és kreatív montázstechnikával készült videó kíséretében. A klipben a srácok bejárják a vörösszőnyegtől kezdve a nagyvároson át a gettót is, miközben bármennyi is a pénzük, csak úgy csorog ki a kezükből.


“A dal lényege, hogy teljesen mindegy, mennyit keresel, nagyon könnyű hamar felélni, és ez bizony ránk is igaz. Nekem ez az egyik kedvenc Follow The Flow dalom, az első olyan, amit dúr hangnem írtunk.” - mondta Fura Csé a Gavallérról. - “Nagyon várjuk, hogy élőben is előadjuk a Parkban a további új dalunkkal együtt, történelmi pillanat lesz számunkra a május 30. Épp dolgozunk még két további videón, amit addig be is mutatunk majd a közönségnek, szóval érdemes figyelni az oldalunkat továbbra is!”
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. More

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. More

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. More

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky