3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. április 15.

Így szól a Tavaszi szél a Paddy and the Rats előadásában

Copyright:

Már elérhető a Tavaszi szél című népdal azon változata, amit a Paddy and the Rats készített. A feldolgozást, amit a közönség tavaly májusban, a Petőfi Tv Akusztik című műsorában hallhatott először, a zenekar egész évben nagy sikerrel játszotta a koncerteken.

Tavaly májusban láthatták a nézők a Paddy and the Rats akusztikus produkcióját a Petőfi TV-n. A műsorban már hagyomány, hogy a fellépő zenekarok a saját dalaik mellett egy feldolgozást is hoznak, amit a miskolci banda sem felejtett el: a zenészek a Tavaszi szél című népdalt adták elő, hasonló hangszerelésben, mint ahogy a Queen tette annak idején a budapesti koncertjén. Az átiratot olyannyira megkedvelték a zenekar tagjai, hogy a televíziós szereplésük után kísérleti jelleggel néhány fellépésükön be is építették a produkciójukba – maguk sem gondolták, hogy a rajongóik ilyen nagy örömmel fogadják majd a dalt.


„Sokat gondolkodtunk, hogy kinek a szerzeményét dolgozzuk fel, mikor a Petőfi Akusztikra készültünk, de igazából nem nagyon találtunk olyan magyar számot, ami passzolt volna a zenekarhoz. Az, ahogy a Queen játszotta ezt a népdalt, mindig is nagyon tetszett, tulajdonképpen így került be végül az akusztikus produkciónkba” – magyarázza Paddy, a banda énekese. „Később elkezdtük a koncertjeinken is játszani, és ami egészen elképesztő, hogy nem csak a magyar közönség, hanem a külföldiek is ugyanúgy velünk éneklik.”


A feldolgozás sikerét látva a zenekar stúdióban is rögzítette a Tavaszi szél átiratát, amely mostanra a legnépszerűbb zenemegosztókra is felkerült. Az énekes azt mondja, a dal továbbra is a műsoruk része lesz az élő fellépéseken – a Budapest Parkban is eljátsszák majd, ahol május 16-án ad nagyszabású koncertet a zenekar.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky