3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2018. december 5.

Három perces téli nyaralásra visz Németh Róbert

Copyright:

Egy keserédes, világbavetett merengésből kimerevített nyári pillanatot örökít meg új dalában a második szólólemezén dolgozó Németh Róbert. A Petruska András közreműködésével készült Nyár van című számhoz Jakab Péter forgatott hiperrealista videót, amelynek Robi mellett a másik főszereplője egy focilabda. Az egykori Heaven Street Seven-basszusgitáros új dala és klipje mindössze három héttel követi A táguló idő című előző single-t, mindkettő a jövő tavasszal érkező második nagylemez előfutára.

A Nyár van – kicsit hasonlóan a három hete megjelent A táguló idő című dalhoz – még 2016-ban született, és majdnem felkerült a Nincsen mozgás az eseményhorizonton című nagylemezemre, de akkor zeneileg nem állt még teljesen össze, és az album hangulatához sem illett. Idén viszont újra előkerült, és Takács Zoltán Jappán produceri munkájával, valamint a gitáron és vokálban közreműködő Petruska András bevonásával megtalálta a végső formáját. A dal egy pillanatfelvétel, és egyetlen keserédes momentumról szól, ami másnak is ismerős lehet: nyár van, állunk egy vízparton (én speciel a Balatonnál álltam), és egy pillanatra megáll az idő, majd azonnal fel is gyorsul, és ránk zuhan egy csomó kérdés meg egy csomó lehetséges válasz az életünkről. Ilyenkor úgy nézünk ki, mint aki bambul, pedig nem is; vagyis éppenséggel bambulunk, de bent cikáznak a kérdések és a válaszok – foglalta össze a Nyár van című új dallal kapcsolatos tudnivalókat Németh Róbert.

Az egykori Heaven Street Seven 2016-ban szólókarriert indított basszusgitárosának új számához Jakab Péter forgatott klipet. A videó a dalban is megénekelt világbavetettséget próbája hiperrealista módon, némi humorral elkapni, ennek megfelelő érzékeltetéséhez Robi társa – avagy “Wilsonja”, utalva a Számkivetett című filmre is – egy focilabda lett.

 

 

Németh Robi már aktívan dolgozik a tavalyelőtti, debütáló szólólemezét követő második albumán, amely a budapesti boutique kiadó Klinik gondozásában lát majd napvilágot várhatóan jövő tavasszal. Mind a most megjelent Nyár van, mind a csak három héttel ezelőtt kijött A táguló idő kislemez és klip is ennek az előfutára. Robi élőben legközelebb az emberi jogok világnapján, 2018. december 10-én az Amnesty International Utcazene az utcán élőkért eseményén csíphető el egy szám erejéig.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. trvať

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. trvať

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. trvať

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. trvať

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky