3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2018. december 4.

Talpuk alatt fütyül a szél - Animát dolgozott fel a Jazzékiel

Copyright:

A negyedik videoklip lát napvilágot az Anima Sound System 2018 decemberében megjelenő Anima & Animus jubileumi kiadványáról. A Jazzékiel a magyar elektronikus zenei szcéna kultikus Gipsy Sound Clash albumának egyik kulcsdalát, a „Még, még” címűt értelmezte újra, a feldolgozáshoz Kósa Péter fényképezett szélesvásznú, szomorú klipet. A dupla albumra az idén 25 éves Anima előtt tisztelegve huszonöt zenekar, illetve előadó – köztük Presser Gábor, a Csík zenekar, a Volkova Sisters, Erik Sumo és számos más zenekar az elektronika, a jazz és a népzene területéről – készítette el saját változatát.

Drone-os, atmoszférikus és szomorú – ezzel a három szóval lehet a legjobban körülírni az Anima Sound System-klasszikus Még, még Jazzékiel-féle feldolgozását. Miközben az elektronikus zenei színtér kultikus zenekara előtt tisztelegnek, a dal előrevetíti a Jazzékiel készülő negyedik nagylemezének világát is. Hegyi Áron, az együttes zeneszerző-zongoristája úgy fogalmazott: „Ha az eredeti dal finoman merengő, alapvetően pozitív és a szexről szól, akkor a mi verziónk egy lassú, rosszkedvű, dohányszagú b***ás”. A Jazzékiel számára egyébként nem ismeretlen a feldolgozás műfaja: készítettek már Sziámi- és Európa Kiadó-újraértelmezést is az elmúlt évek során. A Még, még videoklipjét a zenekar hatodik tagjának számító Kósa Péter fényképezte.

Az Anima Sound System alapító-vezetője, Prieger Zsolt elmondta: „A Jazzékiel az egyik kedvenc zenekarom, ráadásul Jakab Péterrel nagyon jó barátságban is vagyunk. Nemcsak a részben hozzá is köthető Klinik kiadó lemezeit tartom rendkívül izgalmasnak, de időközben törzshelyemmé vált a kiadós crew által irányított Klinika nevű hely, Újlipótváros elsőszámú kulturális találkahelye is, szóval teljes szellemi összebútorozás van köztünk. Amikor Peti mondta, hogy a Még, még című dalt veszik kezelésbe, nem gondoltam volna, hogy ennyire hideg és okos verzióját adják majd a dalnak, amely mégis tele van humorral. Nagyon szeretem az összekeverhetetlenül emblematikus Kósa-Jakab-stílust, szóval a klipet szintén csípem, örülök a lelkesedésüknek, drone-os, elektromos mezőzene – jó képekkel, igazi ínyencség lett belőle. Mindennek tetejébe igazi, szívemnek kedves kísérleti huncutság.”

Az idén 25 éves Anima Sound System előtt tisztelgő Anima & Animus dupla album december közepén jelenik meg huszonöt magyar előadó – régi és új, a jazz, a népzene, az elektronikua területéről, a Jazzékiel mellett Presser Gábor, a Csík zenekar, a Volkova Sisters, a Lóci játszik, Sziámi, Erik Sumo és sokan mások – közreműködésével. Prieger Zsolt elmondása szerint „nagyon szép feldolgozások születtek, mindenkit arra biztattam, hogy fordítsák ki, erőszakolják meg, formálják saját képükre a dalokat. Szeretni fogom ezt a lemezt: barátságból dalcsinálás, dalcsinálásból barátság – nincs is ennél jobb”.

A Jazzékielt a közönség legközelebb a Fekete Zaj téli fesztiválján, december 28-án a Dürer Kertben csípheti el. Aki erről lemarad, legközelebb 2019. április 20-án találkozhat a ritkán koncertező bandával a fővárosban: a zenekar erre a dátumra ígéri régóta készülő negyedik nagylemezének bemutatóját.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. More

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. More

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. More

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky