3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. november 13.

WHITESNAKE lesz a Barba Negra Trackben

Copyright:

A Deep Purple énekese, DAVID COVERDALE által alapított legendás rock’n’roll banda, a WHITESNAKE büszkén jelenti be 2019-es vadonatúj, “FLESH & BLOOD” elnevezésű turnéját, amelyen egyaránt játszik majd dalokat az új stúdióalbumról, valamint legnagyobb slágereit az elmúlt 40 év rock’n’roll történelmének egyik leghatalmasabb életművéből.

Az új lemez első dala és videója “SHUT UP & KISS ME” címmel 2019-ben jelenik meg, a turné kzdete előtt. Ez a turné 8 év után végre Budapesten is látható lesz, 2019. június 25-én, a Barba Negra Trackben!

Az 1978-ban alapított csapat multi-platina eladásokat tudhat magáénak olyan lemezekkel, mint a ‘TROUBLE’, a ‘LOVEHUNTER’, a ‘READY AND WILLING’ és a ‘COME AN’ GET IT’, vagy a robbanásveszélyes “Snake” hangzással bíró ‘SLIDE IT IN’ és a közelmúltban 30 éves jubileumát ünneplő 1987-es, óriási sikerű ‘WHITESNAKE’ album. Ezekről a lemezekről számtalan slágerlista top 10-es dal származik, köztük a slágerlista vezető “Here I Go Again” és “Is This Love”, valamint a felejthetetlen riffel bíró “Still Of The Night”.
2017-ben hatalmas érdeklődés mellett a csapat kiadta legsikeresebb albumának, a “WHITESNAKE”-nek egy jubileumi Deluxe verzióját a Rhino Records forgalmazásában.
A kiadóval történő további együttműködésük keretében jelent meg nemrég “UNZIPPED” című anyaguk, amely az elmúlt 20 év ritka és eddig kiadatlan akusztikus felvételeinek gyűjteménye, és különleges lehetőség néhány Whitesnake klasszikus újrahallgatására, ahogyan még soha nem hallhattuk őket.  
Tehetség és szenvedély egyaránt kellett a WHITESNAKE megalapításához csakúgy, mint 2019-es visszatérésükhöz. A világhírű banda DAVID COVERDALE (ének), REB BEACH (gitár), JOEL HOEKSTRA (gitár), MICHAEL DEVIN (basszusgitár), TOMMY ALDRIDGE (dob) és MICHELE LUPPI  (billentyűs hangszerek) összetételben éppen befejezte 13. stúdióalbumát.

David Coverdale véleménye szerint: "Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negra Trackben Budapesten 2019-ben, megünnepelve egyúttal a Whitesnake 40 éves fennállást is.
“Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már 40 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak, ünnepelhetünk, felejthetetlen pillanatokat oszthatunk meg és élhetünk át emberek millióival... és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom... 4 évtizednyi móka után!! Köszönöm!
David Coverdale – ének
Reb Beach – gitár
Joel Hoekstra – gitár
Michael Devin – basszusgitár
Tommy Aldridge – dob
Michele Luppi – billentyűs hangszerek

A budapesti előadásra jegyek november 13-án 10 órától kaphatók ITT, ITT és ITT! Limitált számban Early Bird jegyek kaphatók 9.900 forintért, utána a belépők 11.900 forintba kerülnek majd.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky