3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. november 12.

Elindult az AWS Fekete részem lemezbemutató turnéja

Copyright:

A negyedik lemez a MAHASZ 2. helyén nyitott, és eddigi sikerei minden várakozást felülmúltak. Nemcsak a budapesti lemezbemutatóra, de október végén már a turnéindító állomásra is minden jegy elkelt elővételben - 2019 februárjában az Akvárium Klub NagyHalljában lép fel a zenekar.

Az AWS nemrég debütált negyedik, Fekete részem címet viselő stúdióalbuma minden eddigi várakozást felülmúlt. Az Eurovíziót is megjárt metálzenekar a rendkívül sűrű fesztiválszezon alatt vette fel az új anyagot, és óriási érdeklődés kíséretében jelentették meg, és mutatták be a budapesti Barba Negra Music Clubban, ahová eddig példátlan módon több mint egy hónappal a koncert előtt minden jegy elkelt.

Az EDGE Records gondozásában megjelent Fekete részem 10 új dalt tartalmaz, melyek mellé felkerült még az Ossian tribute albumon is szereplő Éjféli lány feldolgozás, illetve a már világszerte jól ismert Viszlát nyár az eredeti és az akusztikus verzióban. A lemez felvételeit, keverését és maszterelését a Y Sound Studióban a zenekar gitárosa és producere, Brucker Bence végezte.

Az Eurovízió és a Wacken Open Air adta lendületet töretlenül viszik tovább a srácok, hiszen a turnényitó gödöllői koncertre is minden jegy elkelt elővételben, emellett pedig a Fekete részem a MAHASZ albumlista 2. helyén nyitott, miközben többen is korszakalkotó darabnak nevezik a minden eddiginél sötétebb és feszültebb lemezt. A következő kiemelt koncert, egyben nagy mérföldkő a csapat életében a 2019. február 8-i bulijuk lesz, ahol Budapesten az Akvárium Klub NagyHalljában állnak majd színpadra, életükben először adva itt önálló koncertet.

A zenekar énekese, Siklósi Örs így foglalta össze az új anyag üzenetét:
“Olyan elnyomott érzésekről, emlékekről és gondolatokról szól, amik mindannyiunkban benne vannak, de a hétköznapokban nem merünk, vagy nem tudunk beszélni róluk. Mi pedig pontosan ezekkel a “tabukkal” akartunk most foglalkozni.”

A turnédátumok a mai napon kerülnek bejelentésre a zenekar facebook oldalán, illetve alább. A lemez elérhető az összes online zenei platformon, illetve fizikai formátumban megrendelhető a metalshop.hu-ról.

FEKETE RÉSZEM TURNÉ:
10.31. Gödöllő, TrafoClub - TELTHÁZ
12.07. Pécs, Pécsi Est Café
12.27. Esztergom, Sportalsó
01.11. Debrecen, Roncsbár
01.19. Miskolc, Helynekem
01.25. Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ
01.26. Szombathely, Végállomás
01.31. Kolozsvár (RO), Flying Circus
02.01. Marosvásárhely (RO),The Bunker
02.02. Nagyvárad (RO), Moszkva Kávézó
02.08. Budapest, Akvárium Klub NagyHall
02.09. Székesfehérvár, Petőfi Kultúrtanszék
02.15. Győr, Rómer Ház
03.01. Szeged, IH
03.02. Sopron, Rockfarsang
03.08. Tatabánya, Roxxy Music
03.09. Dunaszerdahely, Soul Hunter
03.14. Nyíregyháza, Club Hollywood
03.15. Eger, Broadway
03.22. Veszprém, Expresszó
03.23. Szarvas, Granárium Zebra Club

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky