3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. október 26.

Tenki Réka és Keresztes Tamás Mörk legújabb videóklipjében

Copyright:

A négytagú Mörk zenekar néhány éve tűnt fel a hazai undergroundban egy friss, furcsa és izgalmas színfoltként. Soul és funk alapokra épülő szabad szellemű zenét képvisel, amely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témájú dalszövegekkel, improvizációval és különböző stílusok keveredésével egy szokatlan urbánus zenei világgá alakul a színpadon és a stúdióban.

A csapat október 31-én jelenteti meg új anyagát, a The Death of Mörk című EP-t, amely öt teljesen új dalt tartalmaz, melyek tőlük szokatlan módon kissé komorabb hangvételűek. Ezt az anyagot egy áprilisban megjelenő második EP ellensúlyozza majd, az inkább fesztelen érzelmi töltetű The Resurrection of Mōrk. Ez a két ellenpólus áll  majd össze egy nagylemezzé 2019 tavaszán.

Az első fejezetből pedig a Doubt című dal máris bemutatkozik egy abszurd videóklippel, melyben Tenki Réka és Keresztes Tamás vállalta a főszerepet, Pajor Kristóf rendezésében.
Keresztes megkeseredett figurája már a kisfilm elején apró tököt talál a hajában, Tenki szemeiből elfojtott érzelmeket olvashatunk ki, a pár közti feszültséget pedig szinte tapintani lehet, és egy gépfegyver is reflektorfénybe kerül egy ponton.

„Szeretném kerülni a mai főáramú klipek közhelyes formanyelvét. Új utat szeretnék törni, ami semmiképpen sem szájbarágós, kicsit inkoherens és egyben elgondolkodtató is. Nem kell mindent megmagyarázni, ez egy videóklip” – mondja Pajor. Ahogy Szabó Dániel Ferenc, a Mörk dobosa fogalmaz: „Kicsit meg kell nyílni ehhez a kliphez, és nyugodtan beszívni az abszurd gőzt.”

A jelenlegi időszakban sok érdekesség történik a zenekarral: nemrég tértek vissza New York-ból a Mondo fesztiválról, október 13-án a Madách Színházban mutatták be a The Death of Mörköt, novemberben pedig elindulnak német turnéjukra, hogy oda is elvigyék ezt a remek EP-t, tele jobbnál jobb dalokkal. A hazai klubokat sem fogják kihagyni a sorból, a téli hónapokban az országos turné során elviszik a vidéki közönségnek is új zenéjüket.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky