3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. október 18.

Új frontember a Zaporozsec élén?

Copyright:

A "Pixelek" turné keretében utoljára 2018. október 21-én játszik Budapesten az INSTANTban a zenekar, aztán legközelebb már csak jövőre találkozhatunk velük, amikor majd friss és ropogós új dalokat mutatnak be nekünk. De ne rohanjunk ennyire előre...

Az idén év elején megjelent Pixelek című nagylemezen helyet kapott egy olyan dal is, aminek a szövegét Molnár Tamás (Jetlag) írta. A közös munka ötlete a lemezmegjelenés előtt vetődött fel a zenekarban. A határidős stúdiómunkák szorításában Varga Bence (Zaporozsec frontembere, énekes-dalszerző) már nem tudta megírni a lemezre szánt utolsó dal magyar dalszövegét, ezért megkérték Tomit, hogy ha ráér, segítsen. Annyira jót alakítottak a fiúk együtt, hogy azóta az Éjjeli pillangó című dal már be is lopta magát a koncertközönség szívébe.

És, hogy milyen lenne, ha együtt is adnák elő a dalt? Azt nem tudhatjuk, hiszen még sosem álltak egyszerre egy színpadon, de az Instantban most ezt is összehozták nekünk: először lesz látható a Zaporozsec feat. Molnár Tamás és az Éjjeli pillangó. Így lesz egy estére, egy dal erejéig most először - de lehet, hogy nem utoljára - új frontembere a Zaporozsecnek. Izgalmas estének ígérkezik. A koncert előtt fellép még az Audioshake zenekar is.

Addig is érdemes belehallgatni a zenekar régi és új anyagaiba, mert izgalmas utazásokra csábítanak bennünket.

Zaporozsec koncert
2018. október 21.
INSTANT

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky