2018. augusztus 16. | Bea

Ki a szararc: az Artic Monkeys, vagy a közönsége?

Kíméletlen leszek! Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki bírja az Arctic Monkeys-t (úgy értem, a Szigetes fellépésüket átélve is szereti őket), és attól is, aki magára veszi, hogy ő volt a bunkó a közönség soraiban. De totál antipatikus hangulat jött a színpadról is, meg a hallgatóságból is. Ilyen lehangoló és steril Sziget eseményen én még nem voltam. Hát, ez is megtörtént… Mentem, láttam, megbántam, hogy Arctic Monkeys-on voltam a Szigeten.

Hogy ne legyek ilyen negatív (mint az Arctic Monkeys, na meg az őket hallgató Szigetelők…), a jókat is elmondom a Szigetelős kedd estémről. Egyrészt szuper volt, hogy esett az eső, mert így nem volt por, kaptunk levegőt, sőt, újabb programlehetőséget adott az arra vágyóknak a sárdagonya. Másrészt tény, hogy Alex Turner és a bandája vérprofik. Tökéletesen énekelt az énekes, jól hangszereltek, átgondoltak, megkomponáltak voltak a számok és az egész koncert. De hiába a jól felépített show, ha a szívük és a lelkük hiányzik belőle. Én legalábbis azt éreztem, hogy csak a szakértelmüket adták bele. Mintha precízen elvégezték volna a munkájukat és kész. Nyugtassatok meg, hogy ez másnak se elég!

Pedig tényleg lelkesen készültem a bulira és hónapok óta vártam az estét, amikor hallhatom a legendás Are You Mine-t, meg a Do I wanna Know-t, és a Why'd You Only Call Me When You're High című számukat élőben. Végülis megkaptam, amit akartam. Köszi! Stúdió minőségű volt, az igaz. De más hozzáadott élmény nem társult hozzá. Úgyhogy köszi, majd inkább hallgatom otthon a kanapén. Ott legalább azzal veszem körül magam, akivel akarom. Nem úgy, mint a Szigeten…

Valahogy az angolokra jellemző hűvösség eléggé áthatotta az együttest is. És sajnálattal tapasztaltam, hogy a közönséget is. Ne felejtsük, ugyebár rock koncertről volt szó. Aminek természetes velejárója lehet a pogó is. Na annak azért nem nevezném hivatalosan azt a mozgásformát, ami az Arctic Monkeys közönségében életre kelt, mert se hely, se nyitottság nem volt rá. De az, hogy ha hozzáért a vállam (54 kiló vagyok, nem az az ijesztő és közveszélyes fizikum) a szomszéd nőhöz (ő másfélszer annyi tömegű biztos volt, mint én), rámförmedt, hogy ezt azonnal hagyjam abba.

Először magamra vettem, majd a koncert folyamán körülbelül tizenöt másik környékbelivel kezdett veszekedni, hogy mozduljanak odébb, mert ő nem fog. És ő csak egy fő volt a mikro közösségből, ahova bekerültünk, a többiek se voltak jobb arcok. Mögöttünk a hangulat oldottabb volt, ott meg a külföldi tinik a helyigényes csoport selfie próbálkozásokon kívül állatkerti hangok kiadásával szórakoztatták magukat, és sajnos minket is. Így volt olyan zeneszám, amit konkrétan nem hallottam, ellenben az oroszlánüvöltést, madárcsicsergést, fókabőgést, macskanyávogást és számos más egzotikus állatfaj hangjának nem túl élethű utánzását teljes füllel.

Ha már állatok, igazából tényleg elgondolkodtató volt, hogy mi, a teremtés koronái miért csináljuk ezt, és mit látunk ebben jónak: tényleg kiállítunk a porondra valakit, aki sajátos hangokat ad ki, és ezt többtízezren, porban, füstben, sárban, izzadtságszagban egymás ragacsos testéhez nyomódva akár órákon át mozdulatlanul, vagy maximum függőleges mozgástérben rugózva hallgatjuk. Alex Turner és az együttese megadta rá a választ azzal, hogy csak a nevük felét írták ki a színpadra, világító dekor elemként: hát egyszerűen Monkeys. Tényleg majmok vagyunk.

Az érzelmek nélkül letudott koncert több mindenre jó volt mindezek ellenére. Például elhatároztam, hogy máskor utánanézek a kiszemelt együttesnek, milyen klipjei, fellépés felvételeik vannak, hogy továbbra is érdekelnek-e. Továbbá önmegfigyelésre is hasznos volt (á, nem unatkoztam a koncerten egyáltalán…) ugyanis megállapíthattam, hogy a jól éneklés nekem édeskevés, ha nem tudok elköteleződni a fellépő iránt valamilyen módon.

Legalább lenne helyes, sármos, szexi, vagy valamilyen a frontember! De az ellenszenves jelzőn kívül más nem jut róla eszembe. Végül, de talán elsősorban, az összeállt tömegnek előnye is volt. Tényleg annyira nem jutott senkinek rendesen hely a nézőtéren, hogy az amúgy nem túl bújós pasim kénytelen volt másfél órán át szorosan átölelni, mert nem lett volna helye elhúzódni. Köszi, Alex és a többiek, ezért  megérte meghallgatni titeket. Sajnos, nem sikerült hatnotok rám, látjátok, maradtam pozitív!

KÉPEK INNEN!