3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2018

2018. augusztus 13.

Sziget túlélő kisokos harmincasoknak

Copyright:

Sziget, szabadság, óriás bulik, napkelte a partról, Fényezés még alvás előtt is. És még folytathatnánk. Mind szuper élmények, melyeket minden porcinkánk kíván, de előbb-utóbb a test sajnos apránként lázadni kezd ellenük. Ha Te is imádod a Szigetet, és elképzelhetetlennek tartod a nyarat nélküle, de Te is elmúltál már 30, és nem bírod olyan jól a bulizást és a nomád szigetlakóskodást, mint régen, a cikkünk bizony Neked szól! Íme tíz plusz egy tipp, amiknek csak némelyike és csak kicsit ciki, ellenben hálás leszel értük nemcsak másnap, de már aznap is.

26. éve tartanak Sziget Fesztivált, és ebből igyekeztem minél többnek én is részese lenni – legalábbis 16 éves koromtól, amikor először kiengedtek a szüleim. Azóta évente visszajárok, idén talán a tizedik Sziget-évem ünnepeltem – mindegy is, a lényeg csak annyi, hogy most először a 30+-os közönség táborát erősítettem a kedvenc fesztiválomon. Az élmény keserédes volt: egyrészt csodás hangulat, álom koncertek, mint majdnem mindig. Másrészt viszont bosszúreakcióba lépő test és szervezet, mely mondhatni nem örült annak, hogy alvás és kényelmes gerincpárna helyett éjjelig a porban csapatom. Alábbi tanácsainkkal egész jól lehet minimalizálni a kellemetlenségeket - melyeket valószínűleg csak azok fognak érzékelni, akik már a “B” oldalon vannak.

1. Használd a H-hidat!

Persze annak van a legjobb feelingje, hogy miután végigvártad az órás sort a főbejáratnál, átmasírozol sokadmagaddal a K-hídon, csinálsz 20 szelfit, feltartod a tömeget a csoportfotóiddal, majd boldogan felolvasod a Sziget üdvözlését minden kiírt nyelven. Ha ezeken már túl tudod tenni magad, ajánlom szeretettel az Árpád-híd felőli kis rozoga H-hidat. Ne dőlj be annak, hogy nincs rajta a térképen, és magán  a H-hídon óriás betűkkel kiírták, hogy gyalogos forgalom tilos. Be lehet ott szépen sétálni, és töredéknyi idő alatt átjutni minden jegyvásárláson, karszalag-ragasztáson, ellenőrzésen, biztonsági kapun, és már bulizhatsz is. Úgyis hamar fellövik a pizsit, a minőségi idő értékesebb, mint valaha, ne vesztegesd hát fölösleges sorban állásokra.

2. Víz, víz, víz és víz!

Elcsépelt, de igaz. Már menj úgy, hogy útközben egy flakon vizet kiiszol. Ott úgyis máson – mármint más folyadéktípuson – lesz a fókusz, de próbáld betartani, hogy egy egység alkohol, egy pohár víz mellett csússzon csak le. Aztán hazafelé menet újabb palack víz, és lefekvés előtt is plusz pohárnyi hidratálás! Minél melegebb van és minél többet piáltál, annál erősebben ajánlott ez a szabály.

3. Füldugó

Ha nem szeretnél halláskárosodással zárni egy fesztivált sem, tényleg érdemes beszerezni egy vagy több pár füldugót. Hosszú hajú lányok előnyben, akik el tudják takarni a fülüket, hogy senki ne lássa a kis praktikát… De lehet átlátszót is kapni, hogy kevésbé legyen feltűnő az óvintézkedésünk. Haladóknak az úgynevezett party plugot ajánlom, neten lehet rendelni és kifejezetten koncertekhez ajánlott, valahogy a káros zajokat kiszűri, a zenei élményt pedig még minőségibbé teszi. Én enélkül mostmár egy tapodtat se mozdulok buli fronton. Az egyetlen hátránya, hogy ha én is a fellépőkkel együtt éneklek, csak magam hallom. És ezzel nagyon nem járok jól.

4. Kényelmes talpbetét

Szigetre nyilván nem a legkényelmesebb cipődben fogsz menni. Egyrészt, mert nagy valószínűség szerint a kényelmes = ronda. Másrészt, mert elképzelhető, hogy utoljára tudtad felvenni az adott lábbelit, úgy leamortizálódik a buliban. Szóval keress valami surranót, amiben kihúzod állva (vagy ugrálva) az egész éjszakát, és nem félted nagyon, majd indulás előtt tegyél bele egy kényelmes, talpadhoz igazított betétet. Így még hajnalban sem fogsz 50+-osnak látszani ellentétben a görnyedő és csoszogó társaiddal.

5. Kézfertőtlenítő

Alap, hogy legyen nálad. Bár elvileg minden nagyobb vécékomplexumhoz tesznek vagy kézmosót, vagy kézfertőtlenítőt, jobban jársz, ha van a zsebedben. Nincs ezen mit tovább magyarázni.

6. Napszemüveg

...és azon belül egy nem túl sötét üvegű. Míg huszonévesen a tudatmódosítók miatt visel(het)tünk napszemüveget a sötét éjszakában tartott bulikban, ma inkább szemvédelem miatt ajánlom. Ha a pupillád ugyanúgy néz is ki, mint full józanon, nem mindegy, hogy egy kisebb szél mit fúj a szemedbe a nem túl guszta földről. Az erős neon-, UV-, reflektorfények szemfárasztó hatásairól nem is beszélve, a napszemüveg márpedig a szem körüli, hunyorgástól kialakuló szarkalábak megelőzésére is hatásos!

7. Zsepi

Kissé klisés lenne, ha azt mondanám, azért legyen nálad zsepi, mert a vécére kellhet. Nem ezért javaslom. Amúgy is mostmár tényleg mindenhol van WC papír a Szigeten. Ellenben mindenhol megtalálható és belélegezhető por is – előzd meg, hogy mind lejusson a tüdődbe és fújj orrot gyakran! Akkor is, ha nem kell. Fekete lesz az a zsepi a használattól, hidd el.

8. Kajaellenállás

Hiába kecsegtet változatos és nyálcsorgató junk food-felhozatal, próbálj ellenállni. Egy-két helyen elcsábulhatsz, de ne egyél össze gofrit hamburgerrel, aztán sült krumplit pizzával és végül spagettit palacsintával, ha nem szeretnéd a vécészekciótól kartávolságnyira és/vagy derékszögben guborodva tölteni az egész Szigetelésedet. Jók az ételek a Szigeten, de egyszerre egy elég lesz!

9. Finoman a Fénnyel

Huszonéves korom kedvenc Sziget-itala volt a Fény. Harminc fölötti testem azonban teljesen kivan tőle. Hallgatok rá, és megpróbálok kevésbé töményet, lightosabb cukor- és színezéktartalmút, meg persze minőségibbet inni. És itt is érvényes az előző szabály: egyszerre egy elég lesz, sőt, próbálj hű maradni az elsőre kiválasztott italfajtánkhoz, és elkötelezetten csak azt fogyaszd az éjszaka során. Keverni tilos. Lefekvés előtt nem sokkal inni tiltólistás. Vagy jöhet a Másnap Mumus!

10. Nem kell a csillogás

Ha végignézel a látogatókon, biztos, hogy kiszúrsz minden négyzetméteren legalább egy csillámporos alakot. És nem csak azért, mert az vonzza oda a szemet: tényleg túl sok van belőlük idén a Szigeten. Javaslom elkerülni a csillámviseletet. Egyrészt, mert tinis, másrészt, mert csak eltömíti az amúgy sem túl fellélegzős pórusokat. Harmadrészt, mert rohadt nehéz lemosni! És se a párod sem fog örülni, ha otthon, neadjisten rajta itt-ott csillogó darabkák maradnak… se te, ha másnap a munkában fedezed fel, hogy a tárgyalópartnered kezén tündököl az éjjel még rajtad ragyogó ékszerpor, egy határozott kézfogás után.

+1: Sót a tüdőbe!

Ha nem volt elég eső (és annak köszönhetően óriás sár és dagonya) a Szigeten, valószínűleg Te is egy óriás porfelhőben fogod tölteni a fesztiválozást. A szemed sem fog örülni neki, de a tüdőd és a torkod teljesen ki fog akadni tőle. Lana Del Rey-en például nem a meghatottságtól sírtam, hanem a köhögőrohamtól. A tanácsom annyi, hogy bulikázd ki magad, ameddig jól esik, maradj a Szigeten, de utána ahogy hazaérsz, az első dolgod legyen egy sós vizes, alapos szem-, orr- és toroköblögetés! Másnap pedig első utad a legközelebbi sókamrába/sóbarlangba vezessen, hogy rehabilitáld  a belélegzett portól elgyörört és összeesett tüdődet. Egy kis sós levegős szippantás és hátha elkerülhető a későbbi tüdőszanatórium!
Jó, és felelősségteljes, és kényelmes bulizást!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. augusztus 16.

Ki a szararc: az Artic Monkeys, vagy a közönsége?

Kíméletlen leszek! Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki bírja az Arctic Monkeys-t (úgy értem, a Szigetes fellépésüket átélve is szereti őket), és attól is, aki magára veszi, hogy ő volt a bunkó a közönség soraiban. De totál antipatikus hangulat jött a színpadról is, meg a hallgatóságból is. Ilyen lehangoló és steril Sziget eseményen én még nem voltam. Hát, ez is megtörtént… Mentem, láttam, megbántam, hogy Arctic Monkeys-on voltam a Szigeten. Tovább

2018. augusztus 15.

Már a jövő évi Szigetet szervezik

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. Tovább

2018. augusztus 12.

Teltházas volt a szombat a Szigeten

A Mumford and Sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget Fesztivál. Tovább

2018. augusztus 12.

Vigyázat! Betörtek a Szigetre a csipkék és a csillámok

A Szigetet mindig is imádni fogjuk, de azért azt sajnáljuk, hogy olyanok is megszerették, akiknek talán mégsem kellene. Szomorúan fedeztük fel, hogy mostmár olyanok is jelen voltak, sőt, szinte inváziószerűen, csapatokban igázták le a Szigetet, akiknek eddig más fesztiválokon volt a fellelhetőségi helyük. Hogy kik ők? Nem tudjuk mi sem, mert az arcuk nem igazán látszott a rákent kilónyi csillámportól, ellenben a mellük minden szögből megtekinthető volt a pókháló vékonyságú csipkemelltartóknak köszönhetően, természetesen póló helyett/nélkül viselve. Oké, lehet, hogy öregesen hangzik, hogy ezeket kritizáljuk, de a Sziget eddig nem a csillogásról és a villantásról, hanem a zenei élményről, bulikról, társaságról szólt. Mindegy, azért a fókuszt nekünk sikerült ott tartanunk, ahol kell! Tovább

2018. augusztus 12.

Parov Stelar koncertje tutira gyógyít és fogyaszt

Péntek koraeste, nemrég jöttem el az irodából, az agyam még félig a munkahelyi e-maileken és a jövő heti teendőkön jár, mikor meglepő gyorsasággal kiérek a Szigetre és megtalálom az addigra már aranyosan illuminált barátaimat. Ők is persze, de az érkezésemkor hipp-hopp elkezdő Parov Stelar koncert az, amire egy fárasztó munkahét után, és egy feltöltő hétvége elején a legnagyobb szükségem volt! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky