3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2018

2018. augusztus 9.

Mára: Gorillaz a Sziget második napján

Copyright:

A Sziget első napján 68 ezren szórakoztak a fesztiválon, csalódásukra Kendrick Lamar koncertje – a saját audiorendszerük meghibásodása miatt – bő 40 percet csúszott. A második napon már Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz és a multiinstrumentalista producer-dj-zenész, Bonobo hajtja uralma alá a Nagyszínpadot. Közben pedig elfogytak a jegyek a hétfői napra, tehát 2018. augusztus 13-a már biztosan teltházas lesz. De nézzük, mi lesz a Sziget második napján!

A Dan Panaitescu Nagyszínpad ezúttal a Nagy-Szín-Pad! 2018 győztes zenekarával, az Apey & The Pea-vel indul, majd őket váltja a belga Oscar and The Wolf fátyolos, elektronikus, melankolikus, de minden elemében táncolható zenéjével. Alig több mint két hónappal Bonobo Budapest Parkbeli koncertje után a Sziget Nagyszínpadánál is átélhetjük a brit multiinstrumentalista, downtempo producer révületbe ejtő varázslatát, aki zenekarával és Migration c. friss lemezével tágítja a horizontot. Az este fő fellépője a világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz lesz. A rajzolt figurák bábmestere, Damon Albarn ritkán nyúl mellé, a Gorillaz pedig az elmúlt két évtized egyik legkreatívabb, legjátékosabb zenei agyszüleménye. A zenekar szintén nem elsőáldozó Magyarországon, ám most júniusban megjelent The Now Now c. lemezüket is magukkal hozzák.

Az A38 Hajó szellemiségét tükröző Mastercard Színpad by A38 sátor ezúttal is a legaktuálisabb előadókat villantja meg a fesztiválon. A Cigarettes After Sex lebegő, kissé sötét, éteri zenéjével tér vissza tavalyi hajós koncertje után, a WhoMadeWho szórakoztató dalaival és új lemezével táncoltat és Seasick Steve, blues muzsikus is itt fog fellépni hatalmas szakállával és virtuóz játékával.

A Világzene Színpadon ezúttal a hazai zenekarok lesznek a középpontban: délután a Zuboly őrülete kezd, majd a Kistehén, a Meszecsinka és a Ladánybene27 koncertje után az idén 25 éves Anima Sound System feledkeztet bele az éjszakába kaleidoszkópként változó zenéjükkel.

A Bacardí Arénában minden este 22 órától indul a party az elektronikus zenei színtér legnevesebb dj-ivel. Első este az EDM-világ egyik legismertebb figurája, Flux Pavilion alapozza meg az egész heti hangulatot, majd a Yellow Claw trap, moombahton dubstep duó fokozza tovább az extázist, de első este itt játszik Skrude & Sammiebeats, Dublic és a What So Not is.

Új helyszínt is avatunk a Karaván Sátor képében, ami egy interaktív tér, koncertekkel, a fellépőkhöz kötődő dokumentum-és játékfilm vetítésekkel, kulináris bemutatókkal és szakmai találkozásokkal. Itt egy igazi, színes forgatagba csöppenhetünk bele, ugyanis a Karaván Sátor vendégei olyan együttesek, énekesek lesznek, akik egy-egy országon belül egy etnikai kisebbséghez tartoznak, mégis megtartották saját, jellegzetes kultúrájukat. És mi is mesélne jobban egy-egy közösségről, mint az ünnepeik? A program alapját ezért olyan magyarországi és kelet-európai roma zenekarok adják, akik végig kísérték és a mai napig kísérik a helyi közösségek ünnepeit az esküvőktől kezdve, a névnapokon, falusi bálokon, a temetésen át. Mindegyik nap külön tematikára épül, egy-egy etnikum kultúráját ismerhetjük meg. Csütörtök este a magyar, a balkáni és a szláv cigányzene tarka világában ugorhatunk fejest, Rádzsasztántól Magyarországon át Spanyolországig. A zene mellett minden nap egy, az adott napon fellépő együtteshez köthető dokumentum-vagy játékfilmet is levetítenek, majd a közönséggel közösen az országuk vagy etnikumuk egy jellegzetes ételét is elkészítik. A nyitónapon a chapatti kerül be a fazékba, majd egy autentikus rádzsasztáni cigány együttes kezdi a programot, a Dil Mastanayal, akik máig őrzik ősrégi zenei tradícióiikat. Utánuk igazi lakodalmi hangulatot csap a francia La Caravane Passe zenés-színházi produkciójával, az „Igaz-hamis esküvővel”, ahol tizenhét zenész, táncos, artista szórakoztatja a nagyérdeműt egész este.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. augusztus 16.

Ki a szararc: az Artic Monkeys, vagy a közönsége?

Kíméletlen leszek! Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki bírja az Arctic Monkeys-t (úgy értem, a Szigetes fellépésüket átélve is szereti őket), és attól is, aki magára veszi, hogy ő volt a bunkó a közönség soraiban. De totál antipatikus hangulat jött a színpadról is, meg a hallgatóságból is. Ilyen lehangoló és steril Sziget eseményen én még nem voltam. Hát, ez is megtörtént… Mentem, láttam, megbántam, hogy Arctic Monkeys-on voltam a Szigeten. Tovább

2018. augusztus 15.

Már a jövő évi Szigetet szervezik

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. Tovább

2018. augusztus 13.

Sziget túlélő kisokos harmincasoknak

Sziget, szabadság, óriás bulik, napkelte a partról, Fényezés még alvás előtt is. És még folytathatnánk. Mind szuper élmények, melyeket minden porcinkánk kíván, de előbb-utóbb a test sajnos apránként lázadni kezd ellenük. Ha Te is imádod a Szigetet, és elképzelhetetlennek tartod a nyarat nélküle, de Te is elmúltál már 30, és nem bírod olyan jól a bulizást és a nomád szigetlakóskodást, mint régen, a cikkünk bizony Neked szól! Íme tíz plusz egy tipp, amiknek csak némelyike és csak kicsit ciki, ellenben hálás leszel értük nemcsak másnap, de már aznap is. Tovább

2018. augusztus 12.

Teltházas volt a szombat a Szigeten

A Mumford and Sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget Fesztivál. Tovább

2018. augusztus 12.

Vigyázat! Betörtek a Szigetre a csipkék és a csillámok

A Szigetet mindig is imádni fogjuk, de azért azt sajnáljuk, hogy olyanok is megszerették, akiknek talán mégsem kellene. Szomorúan fedeztük fel, hogy mostmár olyanok is jelen voltak, sőt, szinte inváziószerűen, csapatokban igázták le a Szigetet, akiknek eddig más fesztiválokon volt a fellelhetőségi helyük. Hogy kik ők? Nem tudjuk mi sem, mert az arcuk nem igazán látszott a rákent kilónyi csillámportól, ellenben a mellük minden szögből megtekinthető volt a pókháló vékonyságú csipkemelltartóknak köszönhetően, természetesen póló helyett/nélkül viselve. Oké, lehet, hogy öregesen hangzik, hogy ezeket kritizáljuk, de a Sziget eddig nem a csillogásról és a villantásról, hanem a zenei élményről, bulikról, társaságról szólt. Mindegy, azért a fókuszt nekünk sikerült ott tartanunk, ahol kell! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky