3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. augusztus 7.

The Biebers és Blahalouisiana együtt a Budapest Parkban

Copyright:

2018. augusztus 23-án egy különleges közös koncertre készül a The Biebers és a Blahalouisiana a Budapest Parkba. Az esemény azért is kuriózum, mert ez lesz mind a két csapat egyetlen nyári budapesti koncertje, sőt mi több a The Biebers minden eddigit felülmúló látványt ígér!

A The Biebers körül most szó szerint izzani fog a levegő a Budapest Parkban. Az együttes elmondása szerint pályafutásuk eddigi legkomolyabb fénytechnikájával érkeznek a koncertre. A fesztiválszezonban kikristályosodott repertoárjuk pedig garancia arra, hogy a nyár egyik legnagyobb bulijában lesz részünk!

„A The Biebers és a Blahalouisiana már turnézott együtt 2016-ban, van közös múltunk. A mostani koncertnek is az adja az ízét, hogy két azonos korosztályt, de más stílust képviselő zenekar lép színpadra egymás után. Olyan mintha egy mini fesztivált vinnénk a Budapest Parkba, ami egy The Biebers óriás party-val zárul.” – fejti ki Puskás Peti, énekes.

A Blahalouisiana szintén nagy erőkkel készül egyetlen nyári fővárosi koncertjére, melyen meglepetéseket is tartogatnak rajongóik számára. 2018. augusztus 23-án itt lesz legújabb daluk, a „Nekem ez nem elég” élő premierje, illetve vendégzenészek is kísérik majd a csapatot.
Az eseményen mind a két együttes merchandise termékeiből 50%-os kedvezménnyel vásárolhat a közönség.

 

 

Blahalouisiana koncert // The Biebers koncert
Budapest Park
2018. augusztus 23., csütörtök 18:00-tól

Jegyvásárlás ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky